Belföld

Különös kegyetlenséggel ölt társaival a piaci árus, elítélték őket

Ítéletet hirdetett a Budapest Környéki Törvényszék a brutális tápióbicskei gyilkosság ügyében kedden. Hárman álltak bíróság elé, negyedik társuk időközben életét vesztette. Az elsőrendű vádlott 15, a másodrendű 19, a harmadrendű pedig három és fél év börtönt kapott, előbbi kettő nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és magánlaksértés miatt társtettesként, cinkosukat pedig – bűnsegédként – rablás bűntettében és magánlaksértés bűntettében találták bűnösnek. A harmadrendű vádlott szabadlábon védekezhetett, a többiek előzetes letartóztatásban várták a tárgyalást.

Az elsőrendű vádlott a gyilkosság idején – még 2011 nyarán – alkalmi munkákból élt, a nagybani piacon zöldséget árult és folyamatos pénzhiánnyal küzdött, ugyanis rákapott a kábítószerre.  Társainak sem volt bejelentett munkahelye, így eldöntötték, hogy lopni fognak és rendezik adósságaikat. A negyedrendű vádlott mutatott olyan címeket, ahonnan szerinte milliós összegben lehet zsákmányt szerezni.

Így került a látókörükbe a 85 éves áldozat, aki a nyugdíját évek óta házi italkiméréssel egészítette ki, emiatt gyakran nagyobb összegű készpénzt tartott a házában. Az idős férfinak előbbi vádlottal egy korábbi pálinkavásárlási vita kapcsán már akadt dolga, amiatt eljárás is indult.

Cinkosai elmaszkírozták magukat, és sötétedés után egy ácskalapáccsal és egy viperával”felszerelkezve beugrottak a férfi kertjébe, felfeszítették az ajtót és megfenyegették az áldozatot, hogy megölik, ha nem ad pénzt. Ezután nekiestek az ágyban fekvő idős embernek – tették mindezt a fenti eszközökkel. Tízszer ütötték meg nagy illetve közepes erővel a fején, mindkét karján, illetve puszta kézzel is legalább 28 alkalommal kis-közepes erővel test szerte bántalmazták. A zsákmányuk egy mobiltelefon volt.

Az idős ember összeszedve minden erejét átment szomszédban lakó fiához, ő riasztotta végül a mentőket. Kórházba vitték, de az életét már nem tudták megmenteni,

a sértett a súlyos és rendkívül durva bántalmazás következtében elhunyt.

A brutális támadókat 2014 októberében sikerült elfogni, vagyis három évvel a gyilkosság után.

A vádlottak a döntés szerint, miután letöltötték büntetésük kétharmadát feltételesen szabadulhatnak. Az ítélet ellen az ügyész, valamint a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik