Belföld

Felesleges utazásra kényszerítettek egy szervátültetésen átesett gyereket

Kényszerítés bűntette miatt emeltek vádat egy betegszállító cég ügyvezetője ellen Komárom-Esztergom megyében. Ha az ügyészségen múlik, pénzbüntetést szabnak ki rá.

A megyei főügyészség tájékoztatása szerint egy 11 éves gyermek transzplantációs műtéten esett át, az ominózus napon  – 2016. január 26-án  – kontrollvizsgálatra, kezelésre várták Budapestre. Háziorvosa a fokozott fertőzésveszély miatt egyedi szállítást írt elő, vagyis, hogy ő legyen az egyetlen páciens a járműben.

Rendelési időben, 9-10 óra között kellett volna megérkeznie, de a betegszállító nem volt sehol még 11 órakor sem.

Az anya felhívta a háziorvost és a kórházi kezelőorvost, és miután egyeztetett velük, lemondta a szállítást. Ennek ellenére háromnegyed 12 körül a jármű befutott. A nő jelezte, hogy már nem mennek, mert nagyon sokat késtek.

Ezután a betegszállító cég ügyvezetője számon kérte a nőt, és azzal fenyegette meg, hogy amennyiben nem szállnak be a kocsiba, akkor soha többet nem megy értük betegszállító. Az anya emiatt megijedt, így végül elindultak. Az előzetes kérés ellenére a jármű egy másik beteget is szállított, vagyis ezzel a gyermek fokozott fertőzésveszélynek volt kitéve. Ráadásul az eredetileg megadott időponthoz képest három órás késéssel, a rendelési idő után érkeztek meg a budapesti kórházba, teljesen feleslegesen, hiszen a gyermeket már nem tudták ellátni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik