Belföld

Amikor a gonosz Soros letekint a zsidó iskola udvarára

Elég komoly vita alakult ki az utóbbi napokban arról, hogy vajon van-e antiszemita felhangja annak, hogy a kormány teleplakátolta az országot a világ legismertebb zsidó milliárdosával, amint gonosz mosollyal tekint le, és melléírta, hogy ne hagyjuk, hogy ő nevessen a végén.

A plakát annyira “megosztó” lett, hogy még Török Gábor, Magyarország legegyfelőlmásfelőlebb politológusa is az 1984-ből idézett rá. 

A plakátot még Izrael állam budapesti nagykövete is szokatlanul erős hangnemben ítélte el, miután a magyar zsidó közösségekkel egyeztetett. Hogy aztán az izraeli külügy visszavonja a nyilatkozatát. 

Az a helyzet, hogy a sorosozós plakátnak is vannak jobb és rosszabb elhelyezései is. Most kaptunk egy képet az egyik legrosszabbról.

A képen Soros a Bét Menáchem héber-magyar kéttannyelvű iskola udvarára tekint le a szomszéd épület faláról. 

Az iskolát az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a három magyar zsidó egyház egyike felügyeli. Az EMIH főrabbija pedig Köves Slomó.

Köves korábban már elmondta, hogy szerinte a sorosozás nem antiszemitizmus, ő legalábbis nem tud olyan normáról, amely szerint annak számítana.

Felhívtuk a főrabbit, hogy mit szól az iskolára letekintő milliárdoshoz. Köves szerint

abba, hogy a szomszéd épület falára mit raknak ki, nincs beleszólásuk, sokáig egy Jobbik-plakát volt ott. 

Megkérdeztük azt is, hogy tartja-e, hogy a sorosozásnak nincs rossz üzenete, vagy nem antiszemitizmus-e, de Köves szerint

nem minden antiszemitizmus, aminek rossz üzenete van. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik