Belföld

6 milliárdért vett erőmű égett le Polgáron

Június közepén égett le a polgári gumiégető erőmű nem sokkal azután, hogy az állam 6 milliárd forintért megvásárolta. A tűz miatt a létesítmény még egy jó ideig nem fog üzemelni, ugyanis jelenleg még csak a baleset körülményeinek kivizsgálása zajlik a komoly károkat szenvedett épületen.

Az erőmű megépítésének ötlete már 2003-ban felvetődött, de végül csak 2014-ben állt üzembe, mert előbb a helyiek és a környezetvédők támadták a projektet, majd az eredeti kivitelező, a TechCon Kft. ellen indult nyomozás. Végül a Star Power Kft. indította el az erőművet, amely azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ugyanis kiderült, hogy a felhasznált gumi drágább, mint gondolták, magasabbak lettek a szén-dioxid költségek is, a hőt pedig nehezen tudták értékesíteni. 2015-ben még 153 millió forint nyereséget termeltek, tavaly azonban már több mint 200 millió forintos veszteséget.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ezt követően 6,3 milliárd forintért vette meg a Star Poert és a Star Power Vagyonkezelőt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft.-től (NHSZ). A tranzakciót azzal indokolta a Világgazdaságnak az NHSZ ügyvezetője, hogy így energetikai célú hasznosításra alkalmas technológiához jutottak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik