Belföld

Balaton-átúszás 2017

Egy héttel eltolták a 35. Balaton-átúszást, de az esemény nem marad el.

Egy héttel eltolták a 35. Balaton-átúszást.

35 éves múltra tekint vissza, és bár idén már úgy hívják hivatalosan, hogy 35. Lidl Balaton-átúszás, azért ez még bőven ugyanaz, mint ami a kezdeteknél volt. A “magyar tenger” és az úszás szerelmesei itt találhatnak egymásra minden évben. Persze nagyon sokan jönnek évről évre olyanok is, akiknek ez az első. Éljünk a képzavarral, mert nagyon adja magát: vízi állóképességi teszt.

Balaton-átúszás átúsztatva július 9-re

Eredetileg a hagyományhoz hűen július első hétvégéjére esett volna az idei Balaton-átúszás, azonban a szervezők az OMSZ siófoki obszervatóriumának előrejelzése miatt úgy döntöttek, hogy áthelyezik a dátumot egy héttel későbbre, azaz július 9-re, vasárnapra.

A friss orvosi igazolások (melyek nélkül egyébként nem lehet nevezni) a szervezők weboldalán található információk szerint július 9-re is érvényesek lesznek, így új papírra nem lesz szükség.
Az időpontváltozás száraz ténye jelenti az igazi kihívást, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy akik július 1-én szívesen indultak volna, egy héttel később is ráérnek majd. Főként a nyaralások miatt lehet nagy a kavarodás.

A szervezők azonban elmondták, hogy aki előnevezett, de nem tud jönni mégsem, nincs terhelve plusz teendőkkel (külön jeleznie nem kell a távolmaradását). Ezzel persze igen nehéz helyzetbe kerülnek a szervezők, mivel nem tudhatják, hogy végül hány emberrel is számoljanak.

Egy tehát szinte biztos: többen semmikképpen sem lesznek a vártnál…

A Balaton-átúszás rövid története

Az úszás Magyarországon egészen a kiegyezésig lényegében elfeledett, szinte sosem voltnak sportnak, időtöltésnek tűnt. Ha úszni kell, mert mondjuk elsüllyed egy hajó, akkor úszni kell, de alapvetően szóba se jött a tevékenység, mint sport. A Monarchia lakói bár előszeretettel látogatták a tengerpartokat, úszni nem igazán jutott eszükbe. A Balaton, mint a későbbi vízi sportok magyar origója, csupán a hajózás, vitorlázás kapcsán jött képbe. Őseink nem hűsöltek, nem úsztak a vízben. Kivéve Szekrényessy Kálmánt, aki 1880. augusztus 29-én Siófokról átúszott Balatonfüredre. Ez volt az első, hivatalosan is feljegyzett Balaton-átúszás, és egyszersmind a magyar úszósport megszületésének pillanata.

Szekrényessy alapította két évvel később a Sport című lapot, majd ő hívta életre a Magyar Testgyakorlók Körét is, melyet ma egyszerűen csak MTK-nak hívunk.
Az első Balaton-átúszás után egy évvel, 1881-ben már nemzetközi úszóversenyt rendeztek Dunán.

A Balaton-átúszás történetének leggyorsabb versenyzője Papp Márk, aki 2016-ban 00:58:33 alatt teljesítette az 5 km-es távot. Érdekes adat lehet a kissé igazságtalan összehasonlításhoz, hogy Szekrényessy a maga 14 km-ét 06:40:00 alatt abszolválta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik