Belföld

Aláírást gyűjtöttek a vándorcirkusz ellen, mert büdösek az állatok

Balatonalmádiban minden nyáron lakóházak közé települ a cirkusz, az embereknek elegük van.

Birtokvédelmi eljárás iránti kérelmet nyújtott be a Balatonalmádiban élő jobbikos parlamenti képviselő, Kepli Lajos azzal a céllal, hogy kiszorítsák a városból a visszatérő vándorcirkuszt – írja a 444.

A Hungária Nagycirkusz évek óta ugyanazt a magántulajdonban lévő telket bérli az üdülőváros belterületén, amelyet két oldalról is lakóházak öveznek, egyik oldalon négyemeletes társasházak, a másik oldalon családi házak. A környékben élőket zavarja, hogy a teljes nyári szezonra a szomszédjukba költözik a cirkusz, leginkább a szag zavarja őket, mivel a cirkusznak elefántjai, tevéi, oroszlánjai, tigrisei és más állatai is vannak.

A lakók ügyét Kepli karolta fel. Először összegyűjtöttek 237 aláírást, amit az önkormányzat legutóbbi testületi ülésén be is mutattak a képviselőknek, azt kérve, hogy jelöljenek ki egy külterületi telket a cirkusznak. Kepli szerint az önkormányzat az ülésen nem reagált a felvetésekre, ezért próbálkozott a birtokvédelemmel.

Problémát okoz az is, hogy a cirkuszosok az állataikat közvetlenül az út szélére szokták kikötni, ezért az autósok lelassítanak, fotóznak, közlekedési káoszt okozva.

Kepli elmondta, hogy az illetékes hatóságok – a kormányhivatal, a Nébih és az önkormányzat – két napja váratlan ellenőrzést tartottak a cirkuszban.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után a Hungária Nagycirkusz az alábbi közleményt küldte szerkesztőségünk részére:

„A Hungária Nagycirkusz működése a hatósági előírásoknak megfelelően teljes körűen megfelel, amit alátámaszt a Veszprém Megyei Kormányhivatal, Balatonalmádi Járási Hivatala által 2017.07.04. napján a Hungária Nagycirkusz letelepedésének tárgyában készült, helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv is, melynek melléklete szó szerint az alábbiakat tartalmazza. A keletkező kommunális szennyvizet, a lakóautókban zártan gyűjtik. A közönség részére 3 mobil illemhely van kihelyezve és további 8 darab a dolgozók részére (….) A trágyát folyamatosan gyűjtik és rendszeresen illetve szükség szerint elszállítják. A szemle alkalmával a terület rendezett volt. Az állatok környezetében zavaró bűzt, legyek jelenlétét nem tapasztaltuk. A hulladékokat zárt konténerben tárolják, a terület takarított. Az állatok környezetében zavaró, bűzt okozó trágya nem volt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik