Belföld

Török Gábor sem tudja, van-e még lejjebb

Migráció kontra korrupció, illetve Simicska kontra Mészáros - ez vár ránk a választásig.

Míg működik a „sorosozás”, addig ez lesz a kormány kommunikációja – véli a politikai elemző. Az InfoRádióban Török Gábor azt mondta, a Fidesz hívei tényként fogadják el, hogy Soros György hozza az illegális bevándorlókat Európába, de a másik oldalnak is megvannak a paneljei, amelyek meghatározzák majd a választási kampányt.

A Fidesz azt kiabálja az ellenfelei felé, hogy Soros és Simicska, ők visszakiabálják, hogy korrupció meg Mészáros Lőrinc. Így kell elképzelnünk a kampányt.

A politikusok addig beszélnek erről, amíg úgy gondolják, ezzel sikeresek tudnak lenni, de ha a politika egy bizonyos szint alá süllyed, azt

már nehezen viselik a választók. Az, amilyen irányba megyünk, rezegteti a lécet, és kétséges, hogy ez hoz vagy inkább visz. Én is érdeklődéssel várom, hogy van-e még lejjebb.

A pártok állításai szimpatizánsaiknak tényekké válnak, de – az elemző szerint – ez a típusú propaganda csak addig sikeres, amíg politikai stabilitás van és a gazdasági helyzet sem romlik. A közvélemény-kutatások alapján működik a kormány kommunikációja.(Legutóbb a Medián azt mérte, hogy a 49 százalék ugyan kormányváltást szeretne, de 42 százalék azt tartaná jónak, ha Orbán maradna és köztük vannak többen a „biztos” szavazók.)

A Jobbik a baloldalból kiábrándulókra is igényt tart. Alapstratégiája, hogy a baloldal 2018-ra összeomlik.

Az, hogy a Jobbik stratégiája mennyire lesz sikeres, jelentős részben attól függ, hogy a baloldalon mi történik.

Az elemző Vona Gábor pártjának megszólalásait, konfliktushelyzetekre adott válaszait következetesnek tartja, a baloldalét, különösen az MSZP-ét nem. Szerinte elképzelhető, hogy a szocialista szavazók egy újabb kudarc után másik pártot keresnek. A Demokratikus Koalíciónál egyetlen cél van, az önálló képviselőcsoport, hogy Gyurcsány Ferenc frakcióvezetőként tudjon felszólalni – tette hozzá a politikai elemző, aki ugyan jó baloldali gondolatnak tartja Botka László „Fizessenek a gazdagok” szlogenre épült kommunikációját, de egységes stratégiát már nem lát emögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik