Belföld

Rabolt, lopott szilvafákat vágott ki – tizenkét évet kapott

Első tárgyalást tartott és ítéletet is hozott az Encsi Járásbíróság kedden egy férfi ügyében, aki idén februárban Korlát településen először meglopott egy idős nőt,  következő hónapban pedig – amikor az asszony éppen otthon volt – ki is rabolta.

A bíróság megállapította: a vádlott februárban bement a nő házába, felfeszítette az ajtót, és egy 3500 forint értékű baltát vitt el onnan. Később, márciusban ismét visszatért a 85 éves asszony házához, és bekopogott a bejárati ajtón. Amikor kiszemeltje kinyitotta azt, erőszakkal be akart menni és azzal fenyegette a nőt, hogy „adjon neki pénzt, akkor nem bántja”. Amikor a nyugdíjas közölte, hogy nincs pénze, a támadó mindkét karját megszorította, csavarni kezdte, majd a konyhába tuszkolta és csak akkor engedte el, amikor az asszony sírni kezdett.

A bíróság közölte azt is, hogy férfi egy másik alkalommal két szilvafát vágott ki egy szintén helyi lakos kertjéből.

A bíróság ezen cselekmények miatt bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérletében, magánlaksértés bűntettében, lopás vétségében és folytatólagosan elkövetett lopás vétségében mondta ki bűnösnek a többszörös visszaeső vádlottat és őt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Feltételes szabadságra nem bocsátható.

Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a vádlott két kiskorú gyermekről gondoskodik, beismerő vallomást tett és a rablás kísérleti szakban maradt. Ugyanakkor súlyosbította a büntetést – a többszörös bűnhalmazaton túl – hogy a tettes büntetett előéletű és többszörös visszaeső, több bűncselekményt is elkövetett az  asszony sérelmére.

Az ítélet nem jogerős, az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik