Belföld

Egészen visszafogott lesz este az idő

24.hu
24.hu

2017. 07. 01. 16:49

A szombat esti, éjszakai órákban többnyire gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor a Dunántúl északnyugati felén erőteljesebb gomolyfelhő-képződésből helyenként zápor, egy-egy zivatar kialakulhat, jelenti az OMSZ. Vasárnap a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, főként a Dunántúlon fordulhat elő néhol záporeső. A szél fokozatosan északnyugatira fordul, vasárnap napközben többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon olykor viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, az Északi-középhegység térségében pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 23 és 29 fok között valószínű, Sopron környékén lehet ennél hűvösebb.

Európa időjárásában anticiklon nyúlik be a kontinens nyugati partvidéke fölé, és magasnyomás alakítja Délkelet-Európa időjárását is, ennek hatására az említett területeken kevés a felhő, sokat süt a nap. A legmelegebb a Balkán-félszigeten van, Görögországban helyenként 40-43 fok is előfordul. Markáns ciklon örvénylik középpontjával a Balti-tenger fölött.

Hosszan elnyúló frontrendszere mentén Franciaországtól, valamint a Földközi-tenger nyugati medencéjétől egészen Oroszországig változékony, többfelé szeles az idő, helyenként jelentős mennyiségű csapadék alakul ki, hűvös levegő árasztja el a térséget. A Kárpát-medence fölött átvonult hidegfront mögött szárazabb levegő érkezik, átmenetileg több fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.