Belföld

Egy tésztagyár is Mészáros-közelbe kerül

teszta(210x140).jpg (Array)
teszta(210x140).jpg (Array)

Részesedést szerez a Balogh Tészta Zrt.-ben és a Balogh Logisztikai Kft.-ben Szíjj László, a Duna Aszfalt Kft. tulajdonosa – olvasható a Magyar Nemzetben. Mészáros Lőrinc állandó harcostársának cége, a Szőke Tisza Invest Kft. tőkeemeléssel száll be a tésztagyárba, és a tranzakció lezárulta után 50 százalékos tulajdonhányada lesz. A versenyhivatalnak ugyan még engedélyeznie kell az ügyletet, de meglepő lenne, ha nem tenné.

A lap szerint a Balogh Tészta saját tőkéje tavaly közel 1,4 milliárd forint volt, míg a Szőke Tisza Invest 31 milliós árbevétel mellett 29 milliós veszteséget termelt. Ugyanakkor, emlékeztet a Magyar Nemzet, Szíjj közbeszerzésekben rendkívül erős cége, a Duna Aszfalt az elmúlt években 17 milliárd forint osztalékot fizetett ki.

A tésztagyár mellett Szíjjék beszállnak a 100 millió forintos saját tőkével rendelkező Balogh Logisztika Kft.-be is, illetve a Duna Aszfalt éppen a minap vásárolta be magát a veszprémi kézilabda-csapatba is, a bevásárlásra egy nap alatt bólintott rá a Gazdasági Versenyhivatal.

mkb-mvm veszprém (Array)
Expressz eljárásban döntött a GVH, hogy Mészáros köre megszerezhesse a veszprémi kéziklubot
Elég lett volna 8 nap alatt határoznia a versenyhivatalnak, hogy a Duna Aszfalt bevásárolhatja-e magát a kéziklubot működtető cégbe, de az illetékesek siettek: 1 nap alatt zöld utat adtak a projektnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik