Belföld
Budapest, 2011. július 21.
Egy kismama gyermekével az újszülött részlegen, a Fõvárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórházában. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elõzetes adata szerint 2011 elsõ öt hónapjában 34.328 gyermek született, 9,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kiderült, kiket engednének ki hamar a szülészetről

24.hu
24.hu

2017. 06. 26. 09:50

Korábban a témában:

Rendkívül szigorú feltételekhez kötnék, mely esetekben mehet haza 24 órával a szülés után az anya és az újszülött a kórházból – mondta a Jahn Ferenc kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa hétfőn az M1-en.

Csákány György elmondta, nem lehetne például hazaengedni az első gyermekét világra hozó nőt, a császármetszéssel szülőket, valamint azokat, akiknél komplikáció lépett fel szülés közben. Hozzátette, az eddig megszokott három nap benntartózkodásra a finanszírozás miatt volt szükség, nem szakmai szempontok miatt. Aki megfelel az előírásoknak és haza akar menni, az mehet, aki viszont maradni szeretne, annak nem kell mennie – jelentette ki Csákány György.

Budapest, 2015. május 10.
Egy anya a szülés előtt, mellette férje a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ Szülészet-nőgyógyászati Osztályán 2015. május 10-én, a születés hetén. A születés hetét minden évben, az anyák napja utáni héten rendezik. Fiuk, Barnabás 3675 grammal, egészségesen született, harmadik gyermekként.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
A szülés nem betegség - anyákat kérdeztünk, milyen külföldön szülni
Nyugaton sem az a bevett gyakorlat, hogy egy nap után otthagyják a kórházi szülőszobát az anyukák. Nem véletlenül. Szakembereket és külföldi tapasztalatokkal rendelkező anyákat kérdeztünk.

Az MTI arról nem írt, vajon kérdezték-e a nagy botrányt kiváltó ápolóelvándorlásról az IKEA-ba, amint felkerül a közmédia oldalára a felvétel, rákukkantunk, volt-e szó ilyesmiről.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Austria's Foreign Minister and leader of Austria's centre-right People's Party (OeVP) Sebastian Kurz waves to supporters during the party's election event following the general elections in Vienna, Austria, on October 15, 2017.  / AFP PHOTO / APA / ROBERT JAEGER / Austria OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.