Belföld

Nem fürdette, nem gondozta, hagyta meghalni saját fekáliájában az édesanyját

24.hu
24.hu

2017. 06. 24. 08:42

A cselekményért a vádlott 12 év fegyházbüntetést kapott – írja a heol.hu. A Heves Megyei Főügyészség azonban súlyosításért fellebbezett. A Debreceni Ítélőtábla dönt majd az ügyben másodfokon.

Az Egri Törvényszék a szabadlábon lévő F. Sándor vádlottat különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt marasztalta el az említett tartamú fegyházbüntetésre, egyúttal tíz évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A terheltnek meg kell fizetnie közel félmillió forint bűnügyi költséget is.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 74 éves édesanyja két esztendeje combnyaktöréssel kórházba került. Az intézményből – a hozzátartozóival történt előzetes egyeztetés után – 2015. május 12-én a vádlott domoszlói lakására szállították. A férfi vállalta a gondozását, ám ezen kötelezettségének egyáltalán nem tett eleget: az anyja táplálásáról, testi higiéniájáról három héten át nem gondoskodott. A férfi annak ellenére, hogy anyja egyre romló egészségi állapotával tisztában volt, sem orvosi, sem szociális gondozói segítséget nem hívott. F. Sándor a magatehetetlen, földön fekvő hozzátartozójához – egyik ismerőse kérésére – csak június 7-én hívott mentőt. A sértett a kórházban június 11-én meghalt. Haláláig P. Gy.-nének jelentős testi és lelki fájdalmai, szenvedései voltak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. szeptember 6.
Patyi András rektor (középen b) és Trócsányi László igazságügyi miniszter (középen j) érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségére az egyetem új oktatási épületében 2017. szeptember 6-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.