Belföld

Évek óta üresen áll Belső-Erzsébetváros legnagyobb parkja

A Nagy Diófa és a Kazinczy utca közötti terület évek óta üresen, bekerítve áll. A szándék már megvan, hogy közpark legyen a gaz helyén, de úgy néz ki, csak jövőre sétálhat be akárki.

A 15-ös tömbről van szó, a Dob, Kazinczy, Wesselényi és Nagy Diófa utca által határolt, a 80-as években rehabilitált területről. A társasházak majdnem 6 ezer négyzetmétert zárnak közre (a telek két helyrajzi számon fekszik, a közvetlenül a Dob utcára nyíló rész, a korábbi murvás parkoló külön kerítéssel van leválasztva), és a lakók hosszú évekig belső kertként használták az önkormányzati tulajdonú zöldfelületet.

Most viszont úgy tűnik, hogy lassan ugyan, de mindenki birtokba veheti a Klauzál térhez közel eső területet. Talán már jövőre átadják a felújított közparkot. 

Fotó: 24.hu / Bielik István

A háztömb minden oldala a bulinegyed kellős közepére esik, ezért a lakók első körben tiltakoztak az ellen, hogy minden látogató előtt megnyissák a parkot. Miután az 1970-1980-as évek fordulója körül (feltehetőleg 1978-ban) lebontották a tömb belső épületeit, hatalmas zöldfelület szabadult fel, amit a lakóközösség egy külön bejáratú belső kertnek tekintett, mivel a házak az udvar felé is nyílnak. Az eddigi információk szerint összesen kilenc épülettömböt bontottak el, de a tavalyi rehabilitáció során egy tizedik maradványaira is rátaláltak.

A bontás során viszont a pinceszintet meghagyták, nem töltötték fel, 2015 nyarán pedig a nagy esőzések miatt megváltozott a terepszint, a csapadék aláásta a talajt, és ideiglenesen körbekerítették a területet, elzárták a lakók elől.

A vizsgálat során balesetveszélyessé nyilvánították a parkot.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Két éve az önkormányzat 195 millió forintot szánt a költségvetésből a teljes telek rendbehozatalára. Ebből jutnia kell a vészhelyzet megszüntetésére és a park újrahasznosítására, de a tervek egyelőre váratnak magukra, még nem tudni, hogy az előirányzott összeg elég lesz-e a felújításra.

Ujvári-Kövér Mónika területi képviselő elmondása alapján a tervezés és egyeztetés a tulajdonosokkal, bérlőkkel közösen zajlik, igyekeztek a lakókkal együtt kialakítani az új park körvonalait. A legtöbben nem szerették volna, hogy a nagyközönség is be tudjon jönni, de mivel önkormányzati területről, ráadásul elég nagyról van szó,

közpark épül ki Belső-Erzsébetváros közepén.

Tavaly minden lakó kitölthetett egy kérdőívet, hogy például legyen-e játszótér, szoborpark, illetve az önkormányzat itt építse-e meg a Janikovszky Éva meseparkot. Sokan próbálták elérni, hogy minél kisebb legyen a további zajterhelés, így az önkormányzat egy éjszakára zárható, bekamerázott parkot alakít ki, amit a járókelők a Dob és a Wesselényi utca felől közelíthetnek meg.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Most ott tart az ügy, hogy a Városgazdálkodási Irodánál ülnek a lehetséges opciókon, terveken, amik egy újabb rostán mehetnek át. A lakókkal közösen egyeztetnek a végső megoldásról. Ujvári-Kövér Mónika elmondta, hogy ősszel szerették volna elkezdeni a munkálatokat, de ez minden bizonnyal a következő évre csúszik. Viszont úgy néz ki, hogy egy használaton kívüli, gazos belső kert helyett közparkot kap a kerület.

Mit szeretnének a lakók?

A tömbben elég erős lakóközösségről van szó, és a legtöbben szívükön viselik a kert sorsát. Volt olyan lakó, aki maga ültetett fákat a parkba. Úgy tudjuk, hogy az egyeztetés nem zajlott zökkenőmentesen, és a tavalyi kérdőíven túl nincs túl sok beleszólásuk a környékbelieknek.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Mivel önkormányzati területről van szó, a lakók megbékéltek a közpark ötletével, de erősen visszhangzik a tömb, és szeretnék, ha olyan megoldás születne, amivel mindenki elégedett. Többen például arborétumot alakítanának ki a park területén, ebben látják a lakók és a járókelők közös halmazát. Hogy ebből mi lesz, az a Városgazdálkodási Irodán múlik. Az is elképzelhető, hogy az önkormányzat ide építi meg a régóta tevezett Janikovszky Éva meseparkot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik