Belföld

170 milliót kap egy balatoni strand, amiről még senki nem hallott

Az inforádió írta meg a balatonitippre hivatkozva, hogy egy ismeretlen balatonfüredi strand kapott meglepően nagy összegű támogatást. Ez a Széchenyi néven emlegetett strand négyszer akkora fejlesztési támogatást kapott uniós forrásból az idei évben, mint a többi.

Az, hogy a balatonfüredi önkormányzat ekkora összeget kap a fejlesztésre, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kereteinek Veszprém megyei felosztásáról szóló listából derült ki. Az összeg több mint kétszerese annak, mint amit a város két nagy strandja, az Esterházy és a Kisfaludy együttesen kap az idén a Magyar Turisztikai Ügynökség által kezelt balatoni strandfejlesztési keretből – ismertette a balatontipp.hu. Az összeg nemcsak helyi viszonylatban nagy, az 1,8 milliárdos teljes balatoni központi kerethez képest is jelentős.

A portál kiderítette, hogy a Széchenyi strand név a korábban Füred Kemping strandként ismert, külső vendégek számára is nyitott fürdőhelyet jelenti. 

A pénzt várhatóan mederrendezésre, kotrásra, homokozásra és a partfal rendbetételére fordítják. Ha marad belőle, akkor kerül a parti részekre is – tudta meg a portál nem hivatalos forrásokból.

Véletlenek persze nincsenek.

Ahogy korábban arról részletesen írtunk, Mészáros Lőrinc alaposan bevásárolt a Balatonon, a legtöbb önkormányzati tulajdonú kempingre rátette a kezét, köztük a fent említett, most jelentős támogatást elnyerő Füred kempingre is.

Mészáros Lőrinc cége felvásárolta a balatoni kempingek nagy részét
A BLT Group Zrt. felvásárolta a legnagyobb balatoni turisztikai vállalatot, a Balatontouristot. A hotelek után a kempingek is a Mészáros-érdekkör kezében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik