Belföld

Kiadhatják Amerikának a magyar csalókat

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 06. 22. 09:53

Az ottani jogszabályok szerint fejenként 55 év börtönt is kaphatnak.
Korábban a témában:

Csalás és pénzmosás elkövetésével vádolt magyar állampolgárok kiadatását indítványozta a Fővárosi Főügyészség az Amerikai Egyesült Államok részére – írja az Átlátszó.

Az amerikai vádirat szerint a banda 2010 novembere és 2013 áprilisa között követett el internetes csalásokat – autókat, hajókat és repülőgépeket hirdettek meg, a vevőktől pedig azt kérték, hogy a vételárat fizessék be egy bankszámlára, amit külön erre a célra nyitottak Amerikában. A számlanyitást a „pénzfutárok” végezték, akiket a bűnszervezet középszintű magyar vezetői toboroztak. Nekik az Egyesült Államokba kellett utazniuk, ahová a banda a számlanyitáshoz hamis útleveleket és személyazonosító iratokat küldött utánuk.

A csalásokra még 2011 augusztusában derült fény, amikor három magyar nagyon sietősen távozott egy washingtoni szállodából. A szobában 23 mobiltelefont, banki iratokat, bankjegycsomagolásra alkalmas szalagokat és frissen alapított cégek iratait hagyták. A szálloda értesítette az FBI-t.

A vádirat szerint a sértettek több mint kétmillió dolláros kárt szenvedtek. A bűnözők a pénzt kicsempészték, illetve egy Amerikában, Európában és Izraelben működő pénzmosással foglalkozó hálózat révén máshová utalták.

Az amerikai igazságügyi szervek hat magyar állampolgárt, K. Attila Bélát, H. Lászlót, M. Attilát, K. Zoltánt, P. Gábort és A. Alexet vádolták meg. Az amerikai törvények szerint a banki és postai úton elkövetett csalásokért 30 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki rájuk, a hamis útlevelek használatáért további öt, illetve a pénzmosásra irányuló bűnszövetség keretében való elkövetés miatt plusz húsz év börtönt kaphatnak.

Ha itthon vonnák őket felelősségre ugyanezért, a magyar jogszabályok alapján legfeljebb 12 évre számíthatnának, ám a magyar igazságszolgáltatási szervek nem látják akadályát a kiadatásuknak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Stressed out businesswoman on her computer.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.