Belföld

Csomó büntetőpontja volt a Dózsa úton balesetező mercisnek

M. Richárdnak már 18 büntetőpontja volt, a jogsiját is bevonták, mégis vígan vezetett, még a két halottal járó baleset után is.

M. Richárdnak már 18 büntetőpontja volt közlekedési kihágásokért, ezért a tragikus Dózsa György úti baleset idején nem is vezethetett volna. Mindezt az Átlátszóval közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK) csütörtökön. Úgy tudni, már a baleset előtt elvették a férfi jogsiját, mert a büntetőpontjai ellenére is vezetett.

Ráadásul a két halottal és öt sérülttel járó május 15-i karambol után is látták többen autókázni M.-et, a 444 le is filmezte őt. A 2007-es kecskeméti maffiaperben jogerősen börtönre ítélt férfit pár napja a II. kerületben büntették a rendőrök 90 ezer forintra, mert eltiltás hatálya alatt vezetett. Egy évre el is tiltották a vezetéstől, de úgy tűnik, hiába.

Egy névtelen rendőr azt mondta az Átlátszónak, már a baleset előtt akár közbiztonsági őrizetbe kerülhetett volna, vagy bíróság elé állíthatták volna őt, így megelőzve a karambolt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik