Belföld

Geszti: Minden bokor mögött Soros György bujkál egy világméretű összeesküvésgenerátorral a kezében

Geszti: Minden bokor mögött Soros György bujkál egy világméretű összeesküvésgenerátorral a kezében

Hisz a szabad versenyben, az európai értékekben, a liberális demokráciában, de nem pénzeli Soros György, pedig a kormánymédia szerint ez egyértelmű. Viszont nem csinálna kampányt nekik, mert ott durva kormánypropaganda folyik, amivel nem érte egyet. Geszti Péter villáminterjú.

Mikor beszélt legutóbb Soros Györggyel?

Soha életemben nem találkoztam vele.

Viccel!

Most már minden bokor mögött Soros György bujkál egy világméretű “összeesküvésgenerátorral” a kezében. Ő a soros mumus.

De hát ő van az ARC kiállítás mögött is!

Ha a Nyílt Társadalom Alapítvány nem támogatná az ARC-ot, mi akkor is a civil társadalom témáját raktuk volna a középpontba. Szóval nem azért lett a civil társadalom az ARC témája, mert Soros György egyik alapítványa minket támogat, hanem azért, mert mi ezt fontosnak gondoltuk, és pályáztunk náluk ezzel a témával. Továbbra is az a célunk, hogy piaci cégek támogatásából tudjuk megvalósítani a kiállítást, amivel hatékonyan érhetnek el célcsoportokat. Ám az elmúlt 7-8 évben egyre jobban aggódnak a cégek, hogy valamilyen retorzió érheti őket, ha kapcsolódnak az ARC-hoz, ezért a finanszírozási lehetőségeink szinte a nullára szűkültek. Hálásak vagyunk azoknak, akik kitartanak még mellettünk.

Fotó: MTI / Marjai János

Aztán most már azon is gondolkodhatnak, hogy a Soros pénzelte Gesztivel akarnak-e együttműködni.

Engem nem pénzel sem Soros György, sem más. Egyébként nem érzem, hogy ellenem indult volna támadás, csak az ARC kiállításhoz társalapítóként engem is hozzá lehet kötni, ezzel pedig növelni az olvasottságot meg a hisztit.

Régóta mondja, hogy szakmai alapon dönt a munkáiról, így csinált kampányt a CBA-nak, de a Filmalapnak is ezért dolgozik. Sokan a szemére vetik, hogy beszáll ezekbe a kampányokba.

Én nem gondolom, hogy ebben az ügyben ez benne van.

Komolyan? Nincs benne, hogy régóta vita zajlik arról, lehet-e dolgozni kormányközeli cégeknek?

Először is: nem dolgozom kormányközeli cégeknek. Egyszer készítettem kampányt a CBA-nak, sok évvel ezelőtt. Se előtte, se utána nem dolgoztam a cégnek, de az, hogy mi a kormányközeli, relatív.

Azért a CBA-t nem nehéz oda sorolni. A Filmalapot, amelyiknek szintén dolgozik, konkrétan kormánybiztosi pozícióban irányítja Andy Vajna.

Először is a Filmalap nem cég, hanem egy transzparensen és sikeresen működő szervezet! Nekem az számít kormányközeli cégnek, amelyiknél egyértelmű az, hogy, mondjuk, kormányzati döntéseknek köszönhetően élvez olyan előnyöket, amelyeket a versenypiacon nem tudna magának megszerezni.

Lásd CBA.

Lásd, mondjuk, azok a cégek, amelyek tízmilliárdokat költenek el állami propagandára – közpénzből. Például 2-3 reklámügynökség, illetve médiafoglaló cég. Vagy éppen a lenyúlt, illetve közpénzekből fenntartott médiumok. Vagy ügyvédi irodák, sportklubok, satöbbi. Ezek valóban kormányközeli cégek. Nem kétlem, hogy a CBA is megteszi a magáét lobbiügyben, de nem közpénzt költ el, akkor sem, ha egyébként gyakran tesz hűségnyilatkozatot a mostani kormányzat mellett. Szerintem hibásan, mert ezzel sok vásárlót is elveszít.

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Ettől még az a kép is él önről, hogy az a belga, aki sehova nem áll.

De ez nem így van. Ez a mostani „sorosozásból” is látszik.  Én letettem a voksomat, és minden nap leteszem, akár a dalaimmal, akár az ARC-ban vállalt szerepemmel, de még folytathatnám a sort.

Én egy demokratikus Magyarországban gondolkodom, mint ahogyan mindig abban gondolkodtam. Hiszek a szabad versenyben, az európai értékekben, a liberális demokráciában, a szolidaritásban, és ezen elvek szerint működöm.

Az, hogy a magyar filmek sikeresek legyenek, mindannyiunk érdeke, nem politikai kérdés számomra. Ilyen alapon azok a tanárok, akik nem értenek egyet a kormánnyal, holnap már ne is tanítsanak?

Őket kevésbé veszélyezteti, hogy összekötik őket a kormánymédiában Soros Györggyel és holnaptól nem is akarnak nekik munkát adni.

Szerintem ők jobban meg lennének szorulva, ha tudnák róluk, mit gondolnak igazán, mert a KLIK-en kívül nincs élet, csak akkor, ha elhagyják a tanári pályát. Nekem van mozgásterem.

Mindenesetre, ha ezek alapján nem tartanának igényt a munkámra a Filmalapnál, akkor tudomásul fogom venni.

Eddig semmilyen jele nem volt annak, hogy itt politikai alapon döntöttek volna filmekről, támogatásokról, személyekről, de meg is van az eredménye: a magyar film 4-5 éves hazai- és világsikere pont azt mutatja, hogy itt komoly szakmai munka folyik. Ez nem foci, nem trafik, nem atomerőmű. Meg kell becsülni, hogy itt normálisan és eredményesen működnek a dolgok, és én örülök is, hogy ebben részt vehetek.

Ha holnap felkéri szigorúan politikamentesen és szakmai alapon egy jó kampányra az Origo, a Riposzt, vagy a TV2, akkor mit mond?

Természetesen nem vállalom el, mert ezekben a médiumokban olyan durva kormánypropaganda folyik, amivel én nem értek egyet, és nyilván nem kívánom népszerűsíteni.

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Akkor nem lesz még egyszer az Unod a banánt? Válaszd a narancsot! szlogen sem?

No, az pont egy olyan legenda, ami szerint ez a szlogen az én művem, de nem – csak egyszer az én számból is elhangzott egy műsorban! Mondjak még ilyet? Nem én csináltam az MSZP-nek a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampányát és kampánydalát sem. Ja, és az Internacionálét sem én írtam.

Eszembe nem jutott volna a szocik ölébe lökni. Elég önnek a Soros.

Ha úgy tetszik, vehetjük egyfajta megtiszteltetésnek, hogy ennyire fontosnak tartják az ARC létezését a kormányzati propagandában, és csesztetésre érdemesnek tartják. Ez egyben megerősíti, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány jól tette, hogy támogatja a kiállítást, mert a hatóerőnk eszerint jelentős. A közönségünk ezek után nyilván még inkább érdeklődik majd az idei képalkotások után, akinek meg már kimosta az agyát az agitproposztály, az eddig se volt kíváncsi ránk. Halkan megjegyzem, hogy az ARC egyébként nem civil szervezet, hanem most már nonprofit kft., de régóta támogatja munkájával a civil szféra fejlődését, amely nélkül nem lehet fejlett és erős polgári demokrácia idehaza.

Olvasói sztorik