Belföld

Több ezer diák nem kap fizetést Czeglédy botránya miatt

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 06. 18. 14:52

A munkaközvetítő hálózat számláit zárolták, így hiába lenne fedezet, akkor sem tudnak fizetni.
Korábban a témában:

Több ezer olyan diák lehet, aki nem kapta meg munkabérét a Czeglédy Csabához köthető hálózat, az I Love Diákmunka fizetésképtelenné válása miatt – írja az Index.

Czeglédy ügyvédként az MSZP, a DK és Botka László jogi képviseletét is ellátta, emellett Szombathelyen önkormányzati képviselő. Szerdán vették őrizetbe a NAV munkatársai, őt és társait több mint hárommilliárd forintos adócsalással gyanúsítják, amit az iskolaszövetkezet-hálózaton keresztül valósítottak meg 2013 és 2016 között.

Az Index úgy tudja: sok diák utoljára az áprilisi munkájáért kapott rendben fizetést, a károsultak azt fontolgatják emiatt, hogy nem veszik fel a munkát. Az I Love Diákmunka szerződött partnerei között több nagy üzletlánc – Tesco, DM, Müller, Rossmann – is van, akiket rosszul érinthet a hirtelen kieső munkaerő.

Az I Love Diákmunka mögött álló egyik legjelentősebb szereplő, a Human Operator Zrt. már tavaly is botrányba keveredett, akkor a McDonald’s-ban dolgozó több száz diáknak nem tudtak időben fizetni. A munkaközvetítő hálózat elleni nyomozás miatt zárolták a cég számláit, így hiába lenne fedezet, nem tudnak fizetni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.