Belföld

Újrahasznosítottnak tűnik a szombathelyi logó

Egy helyi lap szerint gyanúsan emlékeztet egy amerikai grafikus korábbi művére a kultfővárosi pályázat logója.

Szombathely is pályázni tervez az Európa Kulturális Fővárosa címre, el is kezdték a felkészülést az alapoktól, pl. egy logóval. A Nyugat.hu szerint a kis jelképet pénteken mutatták be, 28 jelentkező 41 pályaműve közül választott egy négyfős munkacsoport.

A győztes Baán Zoltán nemesbődi grafikus lett, aki 300 ezer forintot is nyert ezzel. Egy táncoló alak van logója középpontjában, amint homorítva ugrik színes foltok előtt. A kép kvázi gyors ecsetvonásokból adja ki az egészet. Az alkotó is azt mondta, a tánc a központi elem, a négy ecsetvonás pedig azt a négy ütemet adja vissza, amitől szerethető lesz a város.

A logó amúgy hasonlít kissé a szombathelyi felszabadulási emlékműhöz, viszont a Nyugat szerint fura, hogy a 2023-es számot részben római számokkal írták le (amitől úgy tűnik, mintha a 200 111-es kultfővárosi pályázaton akarna a város indulni). A lap szerint azonban nagyobb probléma, hogy koppintásszaga van:

Nathan Trafford austini grafikus ugyanis 2012-ben tervezett egy hasonló táncoló figurát egy táncstúdiónak. A grafikus végül nem vetette be élesben, lecserélte egy másik figurára, de az első verzió is fent van a neten. Íme a szombathelyi logó (balra) és az austini egymás mellett:

Forrás: Nyugat.hu

A lap amúgy elérte Baánt is, aki elmondta,

Az amerikai logót soha sem láttam és egyébként is, nagyon rosszul esik a feltételezés, hogy loptam volna a pályaművemet. Tizenegy éve vagyok grafikus, sosem használtam más munkáját, vagy alapját. Egyenesen visszautasítom a feltételezés, hogy bármi ilyent tettem volna. A szakmai hitelemmel sosem játszanék.

A 2023-as szám furcsa hibrid írásmódjáról Baán azt mondta, az egy geg, a művészetben meg mindent szabad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik