Belföld

Titokzatos helikopter landolt Ferihegyen, amikor Habony hazatért Makaóból

Habony Árpád Rogán Antal bevált receptje segítségével menekült el a sajtó elől, amikor múlt hét pénteken a Hír Tv Célpont című műsorának stábja és a Magyar Nemzet újságírója rajtakapta, hogy egy luxus magánrepülőn, Demján Sándor társaságában érkezett haza Makaóból.

A Hír TV oknyomozó magazinjának munkatársai hosszasan nyomoztak az ügyben, miként lehetséges, hogy Habony Árpád a repülőgép landolását követően sosem jött ki a Liszt Ferenc repülőgép kisgépes termináljának épületéből. Sőt, egy rá váró hölgy is eltűnt a terminálban, amely miatt felvetődött, hogy valakik súlyosan megsértették a repülőtér szabályzatát. Ám kiderült, minden szabályt betartottak.

A Habonyékra várakozó titokzatos hölgy eltűnése a terminálban és Habony köddé válása, valamint a reptéri szabályok betartása egyetlen esetben lehetséges: ha légi úton távoztak a repülőtérről. A Célpont stábja azonosított is egy helikoptert, amely Habony magánrepülőjének landolása után érkezett a ferihegyi betonra.

A Robinson44-es helikopter pilótáját azonnali hatállyal parancsolta a munkaadója Ferihegyre.

A munkaadó pedig nem más, mint az a cég, amelyik Rogán Antalt és családját tavaly októberben elreptette Nyírtassra, a bulibárós lagziba. Akkor Rogán letagadta a helikopterezést, majd amikor az azóta megszüntetett Népszabadság munkatársai szembesítették a róla készült felvételekkel, a helikopteres cég védte meg a propagandaminisztert, azt állítva, hogy Rogán Cecília cége barterezte velük a repülést.

A Célpont megtalálta a titokzatos Robinson helikoptert a budaörsi repülőtéren, a FlyCoop Kft. hangárjában. néhány méterre állt attól a helikoptertől, amely anno Rogán Antal minisztert szállította.

Fotó: Célpont

A Célpont legfrissebb adásában részletesen bemutatták a Bombardier Global 6000-as repülőgépet, amelyen Demján és Habony eltöltötte a 12 órás utat. A repülőn heten utaztak haza, kényelmes ágyakban, damaszt ágyneműben alhattak, miközben átrepültek nyolc időzónát.

A mintegy kilencvenezer euró, azaz huszonhétmillió forint értékű út során a repülő fedélzetén Habony volt a kakukktojás: a fedélzeten Demján közvetlen munkatársai, és ügyvédei utaztak, köztük Mécs Imre, aki régóta Demján Sándor vállalkozó jobbkeze, a momentumos Mécs János testvére, nem mellesleg pedig Habony Árpád jóbarátja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik