Belföld

Csavarhúzót szúrt ikertestvérébe a miskolci férfi

Ítéletet hirdettek még csütörtökön annak a férfinak az ügyében, aki csavarhúzóval szúrta meg ikertestvérét. Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek a Miskolci Törvényszék és egy év három hónap szabadságvesztéssel sújtotta – de két évre próbaidőre felfüggesztve.

A korábbi ügyészségi tájékoztatásból kiderül: a testvérek az anyjuknál éltek Miskolcon. 2016. október 2-án a két férfi  már délelőtt veszekedett, a vita tárgya az volt, hogy a később megkéselt testvér pénzt kért az asszonytól, de nem kapott, mert tudták, hogy italra költené. Ennek ellenére elment otthonról és pár óra múlva részegen érkezett haza.

Közben testvére levest főzött, ami még a tűzhelyen volt.  Az ittas férfi beleevett az ételbe, amit vádlott nehezményezett, de flegma választ kapott. A vádlott ekkor szúrta hátba nagy erővel egy csavarhúzóval. A szúrás utána azonban megijedt és szólt anyjuknak, hogy hívjon mentőt. A férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A Miskolci Törvényszéktől pénteken megtudtuk:  a csavarhúzó merőleges irányba hatolt be a sértett testébe, annak bal lapockája magasságában. A bántalmazás nagy kiterjedésű légmellet okozott, a sérült életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

A bírságág enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi tényfeltáró beismerő vallomást tett, tettét megbánta és ő értesítette a mentőket is. Enyhítő körülmény volt továbbá az is, hogy a konfliktus kialakulásához a megsebesített testvér is hozzájárult. Súlyosító körülményként vette figyelembe a törvényszék azonban, hogy a vádlott a cselekményt közeli hozzátartozója, testvére sérelmére követte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik