Belföld

Szombathelyi MSZP: Czeglédy ügye lehet az új “Nokia-doboz”

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

2017. 06. 15. 14:22

Korábban a témában:

Alaptalannak tartja a szombathelyi közgyűlés MSZP-DK-Együtt-Éljen Szombathely! alkotta frakciója Czeglédy Csaba frakcióvezető meggyanúsítását és bízik az ártatlanságában – közölte Ipkovich György, Szombathely volt szocialista polgármestere, a frakció tagja a városi közgyűlésen, napirend előtti megszólalásában. Abban az ügyben, amely miatt a frakcióvezetőt kedden különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával őrizetbe vették, már három éve folyik közigazgatási eljárás, de eddig egyetlen elmarasztaló határozat sem született, a mostani hirtelen őrizetbe vételt éppen ezért koncepciózusnak tartják. Ettől függetlenül a párton belüli etikai eljárást megindítják, erre első fokon a helyi szervezet jogosult.

Ipkovich azt is mondta, hogy megindult a választási kampány, amelynek

“ez lehet az egyik Nokia-dobozos ügye”,

ráadásul azzal, hogy Czeglédy Csabát – aki az MSZP szombathelyi elnöke és egyben helyi kampányfőnöke is – “kivették” a közgyűlési frakcióból, politikai ellenfelét, a fideszes Hende Csabát igyekeztek kedvezőbb helyzetbe hozni. A közgyűlésen részt vevő Hende Csaba visszautasítota, hogy Czeglédy letartóztatása bármiféle politikai megrendelés következménye lenne.

Nemény András, Czeglédy frakciójának tagja szerint óriási különbséget tapasztalnak azon esetek között, ha az eljáró hatóságok ellenzéki és ha kormánypárti politikusokkal szemben intézkednek, példaként Mengyi Roland és Farkas Flórián ügyét hozta fel, Ipkovich pedig a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján követelte Czeglédy szabadonbocsátását. Ugyanakkor a jobbikos Balassa Péter szerint

jó lenne, ha Czeglédy Csaba után Rogán Antal és Habony Árpád is a “helyükre kerülnének”.

Ipkovich szólt arról is, hogy Czeglédy Csaba a város jelenleg zajló legnagyobb beruházását lebonyolító, a Haladás-stadiont építtető önkormányzati cég felügyelőbizottságának elnöke, így ebben a minőségében is problémás a hirtelen őrizetbe vétele, hiszen olyan információk birtokában van, amelyek szerint a lebonyolítás körül anomáliák tapasztalhatók. Példaként említette a beszerelt gépek és berendezések a tervezettnél gyengébb minőségét, illetve azt is, hogy információjuk szerint a cég ügyvezetője úgy adott 50 nap haladékot az építőknek, hogy ezzel állítólag lemondott 1,5 milliárd forint értékű kötbérről. Hende erre úgy reagált, hogy ha a képviselőnek vagy bárki másnak tudomása van arról, hogy törvényt vagy jogszabályt sértettek, haladéktalanul tegyen feljelentést.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.