Belföld

Nem tűnik elég rugalmasnak, felülvizsgálják a CSOK-rendszert

Lázár János kancelláriaminisztert arról kérdezték a 92. Kormányinfón, hogy számíthatnak-e valamilyen vizsgálatra, szankciókra azok a bankok, amelyet a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) helyett saját hiteleiket kínálják a családoknak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban, egy lakossági fórumon arról beszélt,

A kormány rábízta a bankokra a csoknak a bonyolítását. És a bankoknak az az érdekük, hogy ne a csokot vegyék igénybe, hanem a bankból vegyenek fel hitelt. Ezért, ha az ember bemegy egy bankfiókba, és azt mondja, hogy csokot szeretne, akkor a banktisztviselő nem azt mondja, hogy tessék, itt tessék aláírni, itt tessék kitölteni, hagyja, ez nem olyan, jó, van ennél jobb is. És a bank a hitelét elkezdi nyomogatni, hogy ne csokot vegyen fel, mert az bonyolult, körülményes, gyerek, bizonytalanság, nem lehet tudni, hogy ez hogyan lesz, inkább adunk magának egy jó hitelt, itt tessék aláírni.

A Kormányinfón Lázár azt mondta: elkerülhetetlen a CSOK-rendszer felülvizsgálata és az is elképzelhető, hogy kiveszik a bankok kezéből a CSOK-ot, helyüket az állam veheti át. A miniszter szerint szeptemberben újra elő kell venni a CSOK-kérdését, mert sok igénylő túl bürokratikusnak és rugalmatlannak tartja a rendszert. Lázár szerint a városiak a panellakás-vásárlás, a vidékiek pedig a használt ingatlan vásárlása miatt elégedetlenebbek, de alapvetően sikeres a támogatási rendszer, ezt több ezer építési engedély bizonyítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik