Belföld

Becsapódott egy egri játszótérre a részeg autós

Ittasan egy egri játszótérre sodoródott nagy sebességgel, majd elhajtott az összetört kocsival – ezért állítanak bíróság elé hamarosan egy mezőkövesdi férfit. A Heves Megyei Főügyészség csütörtökön közölte: a sofőrt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolták meg.

A baleset március 13-án történt, a férfi Andornaktálya felől Eger irányába tartott a bevezető úton, ahol meg akarta előzni az előtte – szerinte lassan – haladó kocsit. Mivel nem tartott kellő oldaltávolságot, nekiütközött a másik járműnek és letörte a visszapillantó tükrét.

Ezután mindkét autós megállt és megállapodtak abban, hogy szereznek valahol a városban egy baleset-bejelentő lapot, amit kitölthetnek. A belváros felé indultak egymás nyomában, kilométereken keresztül úgy közlekedtek, hogy a vádlott haladt elől, a vétlen autós pedig mögötte.

Ám a vádlott egy idő után meggondolta magát, gyorsítani kezdett, hogy lehagyja az őt követő kocsit. Egy kanyarban azonban elveszítette az uralmát a jármű felett, felhajtott a padkára, majd a kerítést átszakítva becsapódott egy – a déli órákban szerencsés véletlen folytán éppen kihalt – játszótérre, ahol kidöntötte az egyik ott álló pad betonból készült talapzatát, mielőtt meg tudott volna állni.Ezután, – mintha ez is csupán kisebb koccanás lett volna – körbejárta autóját. Közben utolérte őt a sofőr, akivel korábban koccant, neki átadott egy névjegykártyát, majd

az összetört, defektes ronccsal a több mint tíz kilométerre fekvő Felsőtárkány községbe hajtott, ahol egy étteremben megebédelt. A rendőrök ott fogták el. 

Az ügyészségtől megtudtuk: az utólagos vérvétel adatai szerint a vádlott a jármű vezetésekor ittas állapotban volt. Ha rajtuk múlna, a férfit a bíróság pénzbírsággal sújtaná, ezen felül határozott időre eltiltaná a vezetéstől is.

Múlt héten Nyíregyházán ítéltek el egy részegen balesetet okozó sofőrt. A férfi terepjárójával 2015 szeptemberében elsodort egy babakocsit a járdán. Ő egy év négy hónap börtönt kapott, de a büntetését felfüggesztették három évre, vagyis nem küldik rács mögé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik