Belföld

Milliókat fizethet a TV2 a nevetséges lejáratás miatt

Egy újságírót akartak karaktergyilkolni, de a riportban egy vele azonos nevű civilt mutogattak.

Jogerősen is elmarasztalták a kormánypropaganda szolgálatában álló TV2-t amiatt, hogy egy újságíró helyett egy vele azonos nevű kívülálló személyt kevertek bele lejárató anyagukba – erről a hvg.hu ír.

Gergely Zsófia még tíz évvel ezelőtt, állatvédőként nyilatkozott a csatornának, amely a felvételeket ahhoz a karaktergyilkossági kísérletükhöz használták fel, amely a szintén Gergely Zsófia nevű HVG-s újságíró ellen irányult. A civil Gergely Zsófia kétmillió forintot követelt kárpótlásként, amiért megsértették személyiségi jogait, képmáshoz való jogát, jó hírnevét és visszaéltek személyes adataival.

A TV2 ügyvédje azzal érvelt, hogy szerintük 300 ezer forint elegendő kárpótlás lenne, az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék azonban 1,7 milliót ítélt meg a civil Gergely Zsófiának, illetve a 127 ezer forintos ügyvédi költség kifizetését. Csak azért nem a teljes követelést ítélte meg a bíróság, mert figyelembe vette, hogy a TV2 törölte a riportot, illetve másnap elismerték tévedésüket, bár folytatták az újságíró lejáratását.

A TV2 fellebbezett, de a másodfokon eljáró bíróság teljes mértékben megalapozottnak találta az elsőfokú ítéletet, emellett a fellebbezéssel keletkezett eljárási költséget is a csatornára hárította. A pernyertes Gergely Zsófia elmondta: a sérelemdíjból a világ egy távoli pontján fog részt venni önkéntes segítő programban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik