Belföld

Az Iszlám Államban találta meg élete értelmét a móri férfi

Törökországban elfogták és hazaküldték, de a magyar hatóságoknak csak később szóltak.

Előzetesben marad az a 24 éves móri férfi, akit terrorcselekmény előkészületével vádol az ügyészség. Győri társa lakhelyelhagyási tilalom alatt áll – írja a Magyar Idők.

A vád szerint a két férfi még 2015 januárban váltott üzeneteket egymással a Gyakorikérdések.hu portálon, amelynek során az egyik vádlott felajánlotta a másiknak, hogy tartson vele és csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. Végül csak a móri vádlott ment ki Törökországba, és elindult Szíria felé.

A férfit még Törökországban elfogták, néhány hét börtön után pedig visszatoloncolták Magyarországra. A győri vádlott sem volt tétlen, ő 2016 júliusában egy nyilvános Facebook-oldalon terrorcselekmények elkövetését helyezte kilátásba, és segítséget kínált azoknak, akik csatlakoznának az Iszlám Államhoz.

A móri férfi kirendelt védője elmondta: védence munkanélküli volt, rendezetlen körülmények között élt, és valamiféle életcélt próbált találni magának. Így bukkant rá az Iszlám Állam propagandahonlapjára, a látottak alapján pedig úgy érezte, végre valahol otthonra találhat és valakiknek fontos lehet. Úgy tudni, végül a török-szír határtól tíz kilométerre fogták el, épp szalonnázott, amit vodkával öblített le.

A török hatóságok Isztambulba vitték a férfit, ahol néhány hetet börtönben töltött, majd felrakták egy Budapestre induló gépre. A magyar hatóságokat azonban nem értesítették azonnal, a férfi így hazamehetett Mórra. A török hatóság jelzése viszont később megérkezett, ami alapján a TEK elfogta a botcsinálta terroristákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik