Belföld

Fideszes belharcok miatt nincs kormánymegbízott Szabolcsban

Ugyan februárban új főigazgatót kapott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal Polgár András személyében, kormánymegbízottja azonban már közel egy éve nincs a térségnek – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint – helyi forrásokra hivatkozva – ennek az az oka, hogy a Fidesz erős emberi harcolnak egymás ellen. A helyzet olyannyira súlyos, hogy a Magyar Nemzet által megkeresett független polgármesterek csak névtelenül mertek nyilatkozni, mert félnek a “választókerületükben Döbrögiként viselkedő képviselők bosszújától.”

A korábbi kormánymegbízottat, Kozma Pétert Orbán Viktor mentette fel januárban azonnali hatállyal. Fideszes képviselői múltja ellenére Kozma a helyi ellenzék szerint is hivatalnokként viselkedett, nem akadályozta meg a fideszes polgármesterek ügyeit célzó vizsgálatoknak. Szabolcsban több polgármester ellen indult közokirat-hamisítás, költségvetési csalás, uzsorázás miatt nyomozás, van, aki jogerősen el is ítéltek. Pont ez lett Kozma veszte – írja a Magyar Nemzet.

Méltatlanná vált posztjára Kisléta exfideszes polgármestere
Társaival cégeket alapított, amelyekkel közel 200 millió forint állami támogatást vett fel megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. Minimálbér helyett jó, ha 30 ezer forintot fizettek havonta a dolgozóknak.

A lapnak nyilatkozó kormányzati források szerint Kövér László házelnök, Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Simon Miklós, a nyírbátori válaszótkerület fideszes képviselőjének harctere a térség, olyannyira, hogy a kormányhivatalokat felügyelő Lázár János miniszter sem akar belenyúlni a darázsfészekbe. A Fidesztől Kövér László bizalmi embere, Kovács Ferenc, nyíregyházi polgármester kapta meg azt a feladatot, hogy megtalálja a kormányhivatal új vezetőjét, ő azonban eddig nem tudott megegyezni Simonnal és Sesztákkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik