Belföld

Épülhet Mészáros Lőrinc újabb futballakadémiája

Heteken belül kezdődhet Mészáros Lőrinc eszéki futballakadémiájának építése – adta hírül a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy 8 millió eurós, azaz hozzávetőleg 2,5 milliárd forintos beruházás keretében készül majd el a komplexum.

A felcsúti polgármester horvát klubja, az NK Osijek már meg is vette a szükséges telket.

A helyi lapok úgy tudják, hogy a város több mint kétmillió kunáért (83 millió forintért) adta el a 15 hektáros területet a futballklubnak. A Magyar Nemzet szerint jó áron vették Mészárosék az ingatlant, amihez hozzájárulhatott, hogy a helyi önkormányzat lelkes a projekttől, az illetékesek jelezték is, hogy amiben lehet, támogatják a csapatot. Olyannyira, hogy a közútkapcsolatot az önkormányzat építi ki.

Az akadémia felhúzása csak az első lépés a grandiózus futballprojektben. Első körben egy 3500 néző befogadására alkalmas stadiont építenek majd, ám hosszú távon ezt az akadémiai meccseknek szánják. A felnőttcsapatnak később ugyanis új, 10-12 ezer néző befogadására alkalmas létesítményt húznak majd fel. 

Nagy magyar sikernek mondható, hogy a horvátoknak nem menne a beruházás menedzselése a felcsúti hátország nélkül. Jellemző, hogy Ivan Mestrovic, az NK Osijek elnöke és társtulajdonosa az ominózus adásvételi szerződés aláírása után így fogalmazott:

Köszönöm barátomnak és üzlettársamnak, Mészáros Lőrincnek, illetve Orbán Viktornak ezt a projektet.

Arról nem szóltak a híradások, hogy a magyar adófizetőknek köszönetet mondott-e a horvát üzletember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik