Belföld

Aljas levéllel próbálkozik a lúgos támadással vádolt orvos ügyvédje

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 06. 09. 09:29

Az áldozat társára próbálja terelni a gyanút, de nagyon sok sebből vérzik a történet.
Korábban a témában:

Furcsa levéllel állt elő kedden, a „lúgos orvosként” elhíresült B. Krisztián tárgyalásán a férfi ügyvédje, Szekér Gyula. Akkor nem derült ki, hogy mi áll a levélben, mindenesetre ez volt az, aminek kapcsán az áldozat, Renner Erika jogi képviselője, Gál András kijelentette:

a cselekményben rejlő gátlástalanságot a védekezésben rejlő gátlástalanság talán még felül is múlja.

Az ügy most harmadfokon, a Kúria előtt van, jövő kedden várható a jogerős ítélet. Ebben a szakaszban már nincs helye bizonyításnak, ezzel Szekér Gyula is tisztában van, de azt mondta, „annak akadálya nincs, hogy a Tisztelt Kúria a becsatolt levélben foglalt tényeket megismerje”.

Komoly névtelen feljelentés, kézzel írva

Az Index megszerezte a levelet – az abban szereplő állításokat azonban nehéz tényként kezelni, valóban inkább egy gátlástalan védekezési kísérlet rajzolódik ki belőle. Egy többoldalas, kézzel, de nyomtatott betűkkel írt levélről van szó, amelyet írója – aki elítélt rabként mutatkozik be – Szekér Gyulának címzett. A levél írójának adatait az ügyvéd a Kúriának megküldött példányon is kitakarta, ám az ügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el az irat kapcsán.

A rab a levélben azt állítja, hogy még 2012-ben azzal akarta őt megbízni az áldozat jelenlegi társa, hogy maró anyaggal öntse le Renner Erikát, mert „ez a nő kell neki”, és ha őt „baj éri, akkor ő ott lesz mellette mentsvárként, férfiként, akkor nem számít, hogy addig nem jött be a nőnek”. Az állítólagos terv arra is kitért, hogy „az egész cselekmény rá lenne húzva valakire”, aki „egy életen át fizetne a nőnek” kártérítést. A sok sebből vérző történet azzal zárul, hogy a rab nem vállalta a munkát, majd évek elteltével a médiában figyelt fel a lúgos támadás ügyére.

Minden eddiginél aljasabb próbálkozás

Renner Erika és társa, Balogh Attila kedd reggel, a Kúria tárgyalásán hallott először a levél létezéséről. Nem ez volt az első alkalom, hogy B. Krisztián védelme más emberekre próbálta terelni a gyanút, az áldozat azonban úgy érzi, most minden eddiginél aljasabb próbálkozásról van szó. Míg az állítólagos találkozó 2012 augusztusa előtt volt, Renner Erika viszont csak novemberben ismerkedett meg Balogh Attilával, ráadásul nem is a férfi kezdeményezett, a nő írt rá egy társkeresőn.

Árulkodó a levél körülményes megfogalmazása, és az is különös, hogy a történet szerint a megbízó eredeti terve az áldozat arcának elcsúfítása volt, csak második gondolatként merült fel a nemi szerv roncsolása, majd egy logikai bukfenccel egy későbbi ponton már átgondolt tervként említi az utóbbit.

Renner korábban azt is átélte, amikor B. Krisztián ügyvédje a perben azt feszegette, hogy magának okozhatta a sérülést, kedden pedig arról beszélt Szekér Gyula, hogy ami a nővel történt, egyes amerikai orvosi kategóriák szerint könnyű sérülésnek is minősülhet. Majd hozzátette, „azt nem állítom, hogy nem fájt”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.