Belföld

Több ezer pár lélegezhet fel: kibővítik a lombikprogram támogatását

A hvg.hu információi szerint döntött a kormány a lombikprogram állami támogatásának kiterjesztéséről. Az érintett pároknak jelenleg több hónapos vagy akár több éves várólistával és az ingyenes kezelés mellett is több százezres gyógyszerköltséggel kell számolniuk. A kormány saját számításai szerint 2-3 ezerrel több gyerek születhetne évente, ha többen férnének hozzá a kezelésekhez.

Bár az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügy államtitkársága még múlt hét elején is úgy nyilatkozott a lapnak, hogy “a jogszabály módosítása még folyamatban van”, információik szerint végre megszületett a döntés, amely öt fontos ponton változtat az eddigieken:

  1. Egy éven belül a duplájára – 6 ezerről 12 ezerre – emelik az államilag támogatott lombikkezelések (IVF-ciklusok) volumenkorlátját.
  2. Az állami programban részt vevők gyógyszertámogatása a jelenlegi 70 százalékról 90-re emelkedik.
  3. Előjegyzési naplót vezetnek be az intézményeknél, hogy látható legyen, hányan és hol várakoznak, hol van szükség még többletkapacitásra.
  4. Eddig az első gyerekig lehetett részt venni az államilag támogatott programban, és fejenként 5 IVF-ciklust finanszírozott a társadalombiztosítás. Az utóbbi kritérium nem változik, azonban ha valakinek egy sikeres, támogatott lombikkezelés eredményeként született már gyereke, akkor újabbra is jelentkezhet.
  5. A programban részt vevő, magyar állami tulajdonban lévő intézményeknek az eszközbeszerzését is támogatja a kormány.

A lap információi szerint az egészségügyi államtitkárság  egyévnyi kifutást ad a változtatásoknak, vagyis addigra várja, hogy a mostani, hosszú várólisták megszűnjenek. A támogatás azonban csak az állami szolgáltatókat érinti, a magánintézmények nem kapnak a többletből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik