Belföld

Megpróbáltak elrabolni egy ovist Csepelen az anyja szerint

El akarták rabolni hároméves kisfiát, miközben tőle csupán két méterre volt a gyermek -írta Facebook-posztjában egy nő. A Bors azt írja, csak az anya lélekjelenlétén múlt, hogy a gyerek sértetlenül megúszta, leszámítva azt a sokkot, amit átélt.

„Két kisfiammal sétáltam Csepelen délelőtt egy buszmegálló mellett. A következő történt: kicsi a babakocsiban aludt mellettem, a hároméves kisfiam meg leszállt a futóbicikliről tőlem két méterre, hogy integessen a busznak. Majd jött egy hatvan év körüli nő és egyik kezével felkapta a biciklit, másik kezébe pedig a kisfiamat. A csilingelő ajtónál majdnem felszállt vele a buszra, úgy rántottam ki a gyerekemet a kezéből. A másik kezemmel a babakocsit szorítottam, nehogy eltolják a kicsit”

– áll a bejegyzésben.

A tettes hatvan év körüli, rövid, vörös hajú molett hölgy volt, aki egy átlagos nagymama benyomását keltette. Az édesanya egy életre megtanulta: senkihez nem szabad odaengedni a gyereket, bármilyen jó szándékúnak is tűnik!

A gyermek még később is sokkos állapotban volt, az édesanyja is teljesen kiborult. Hosszú ideig csak sírt és a gyermekét próbálta nyugtatgatni. A nő feljelentés tett, a rendőrség nyomozást indított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik