Belföld

2018-ra teljes foglalkoztatást tervez a Fidesz-KDNP

A kormány beterjesztette a 2018-as költségvetési tervezetet és jó esély van arra, hogy ezt jövő héten elfogadja a parlament – jelentette ki Lázár János miniszter a 91. kormányinfón. A kormány célja jövőre a munkavállalás támogatása és a családok támogatása, valamint a biztonság megteremtése, és a jövő évi költségvetést is ehhez mérten készítette el, ebben 116 milliárddal jut például több az oktatásra.

A kormány terve a teljes foglalkoztatás 2018-ban, vagy a piaci szférában, vagy az állami szektorban. 2018-ban garantálni fogják a közfoglalkoztatást – mondta el Lázár János.

Aki azt tervezi, hogy dolgozni akar, annak meg lesz rá a lehetősége.

A családok segítése érdekében csökkenteni fogják az adókat: 2 gyerek után 35 ezer forint adókedvezményben részesülnek a családok, és emelik az otthonteremtésre szánt összegeket.

Ahhoz, hogy a teljes foglalkoztatást biztosítani tudják, és meg tudják teremteni a családbarát országot, szükség van arra, hogy rendben legyenek az állam pénzügyei.

 

Minden mutatónk azt igazolja, hogy Magyarországon költségvetési rend és fegyelem van.

A GDP-növekedést 4 százalék felett tervezik 2018-ra, a folyamatos gazdasági növekedés pedig lehetővé teszi a minimálbér emelését is. Lázár szerint radikálisan nőttek a bérek, például egy építőipari munkás nettó 400-500 ezer forintot keres egy hónapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik