Belföld

Fellázadt a falu a plébános ellen

Petíciót írnak alá a somlóvásárhelyiek, hogy távozzon a helyi plébános, írja a Blikk. K. Tamás Gellért huszonhat éve vezeti a Veszprém megyei település katolikus híveit, nem problémamentesen. A lap arról ír, hogy Tamás atya 2010-ben összeveszett Schwartz Béla MSZP-s képviselővel a virágvasárnapi szentmise után, ráadásul ő volt az is, akit feljelentettek 2016 decemberében egy 15 éves diákja megverése miatt.

Sok mindenkivel volt valamilyen ügye, én például akkor zördültem vele össze, amikor édesanyám halála után nem engedett harangozni, ahogyan itt szokás, ugyanis nem kértünk egyházi temetést. Később aztán, amikor nősülni készültem, nem adta ki a keresztlevelem, csak akkor, ha fizetünk. Én visszamenőlegesen 15 évnyi egyházi adót, a párom pedig 5 évnyit. Nyolcvanezer forintunkba került, mondta a lapnak egy helyi.

Más szerint az idősek nem járnak misékre már, mert csak a politizálás megy ott, szidják a helyi vezetést, és a pap életvitelével is akadnak problémák.

Marton Zsolt, a település polgármestere minderről tud, neki is volt már problémája a lelki vezetővel. „Sokan jönnek panaszkodni hozzám, minden panaszt leírok, és továbbítok az érsekségnek”, mondta.

Megszólalt a plébános is:

Nem tudtam arról, hogy petíció készül ellenem. Úgy érzem, semmilyen olyan dolog nem történt, ami indokolná az elmozdításom.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fortepan)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik