Belföld

Orbán: Sokkhatás alatt vagyok

A kormányfő a Kossuth rádió vendége volt. Soros, Trump, Merkel, Botka.

A magyar miniszterelnök a nemzeti konzultációs ívekkel kezdte, válaszoltak Brüsszel kritikáira is, szerinte nem Európa-ellenességről van szó, csak nyelvi, kulturális különbségekről. Leteszi az 1,7 millió, kitöltött ívet a brüsszeli bürokraták asztalára és csak annyit fog mondani, hogy:

Vétózok.

Ugyanis szerinte a magyar kormány elszántságát növeli a nemzeti konzultáció.

Soros Györgyről és véleménycikkéről Orbán azt mondta, ez egy hadüzenet, efelől senkinek ne legyen kétsége. A pénzét pedig arra használja, hogy változásokat eszközöljön a világban, erre hálózatot hozott létre, sok embert fizet. Szerinte Soros menekülteket akar Európába telepíteni, de ezt a kormány a kerítéssel megakadályozta.

Az egyetlen maffiaszerű, nem átlátható hálózat Magyarországon az a Soros-hálózat.

Ezért is ragaszkodik a civiltörvényhez a kormányfő.

Orbán állítja, vannak Magyarországon emberei Sorosnak, említette Botka Lászlót is, aki nemrég arról beszélt, nem épített volna kerítést. A NATO-csúcsról azt mondta, Amerikát megbízhatóbb szövetségesnek tartja, mint Európát. Az amerikai elnökről annyit mondott, egy tőről metszett ember, aki egyszerűen és világosan beszél. “Nem ehhez vagyunk szokva.”

A klímaegyezményről és arról, hogy Trump ebből kilép, csak annyit tudott mondani:

sokkhatás alatt vagyok.

De nem bírálta az amerikai elnököt. A műsorvezető megkérdezte Orbánt, mit szól ahhoz, hogy a németek nem tartják megbízhatónak a Trump vezette Amerikát, aki erre azt felelte, több szerénységet kíván a németeknek.

Ugyanakkor gazdasági értelemben Európa ma képes megállni a saját lábán, Orbán meglátása szerint nem kell ehhez Amerika. Azonban ha még jobban a saját kezünkbe akarjuk venni a sorsunkat, akkor a gazdasági vonalon túl kell lépni, állítja. Ezért nem tudja értelmezni Angela Merkel szavait, amikor úgy fogalmazott, vegyük a kezünkbe a sorsunkat.

Szerinte senki nem gondolhatta komolyan azt a javaslatot, hogy a kohéziós alapokból származó pénzek szétosztását jogállami kitételekhez kössék. Szólt a családpolitikáról is,

az asszonyok döntik el, mi lesz.

Mondta arra, hogy növekedni fog-e a gyermekek száma Magyarországon. Majd hozzátette, “ha van magyar gyerek, van magyar jövő”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik