Belföld

Orbán áldását adta az üldözött egyetemisták támogatására

kereszt (kereszt, kereszténység, római katolikus, Isten tudja)
kereszt (kereszt, kereszténység, római katolikus, Isten tudja)
Külföldi egyház, szerzetesrend ajánlásával lehet pályázni ösztöndíjra.

Orbán Viktor jegyzi azt a Magyar Közlönyben megjelent rendeletet, amely szerint külön díjazzák azokat a külföldi egyetemistákat, főiskolásokat, akik keresztények.

Az ösztöndíjprogram célja, hogy az államilag elismert magyar felsőoktatási intézményekbe csábítsa azokat a fiatalokat, akiknek a hazájában “a keresztény közösségek vallási üldöztetésnek, fenyegetésnek vannak kitéve, szabad vallásgyakorlásban korlátozást szenvednek el”. A magyar kormány ezzel járulna hozzá, hogy ezek a keresztény közösségek boldoguljanak szülőföldjükön.

A program működtetéséért Balog Zoltán miniszter felel. Végrehajtását a Tempus Közalapítvány egy közreműködő szervezet bevonásával látja el.

A miniszter bocsátja a programban részt vevő magyar felsőoktatási intézmények rendelkezésére a pénzt. Az ösztöndíjast az alábbi juttatások illetik meg:

a) mentesség a képzés önköltségének megtérítése alól,
b) havi pénzbeli juttatás, amelynek összege a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) által meghatározott éves hallgatói normatíva 100%-a,
c) kollégiumi elhelyezés vagy lakhatási támogatás,
d) intézményi könyvtár ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásainak használata,
e) egészségügyi szolgáltatás, illetve a szolgáltatás igénybevétele esetén az idegennyelv-használatból eredő, igazolt költségek megtérítése, vagy az egészségügyi ellátás során szükséges idegennyelv-használatból eredő költségeket fedező kiegészítő egészségügyi biztosítás,
f ) félévenkénti utazási támogatás, amelynek pontos összegét az adott évre vonatkozóan az ösztöndíjprogram működési szabályzata tartalmazza.

A rendelet szerint ösztöndíjra az pályázhat, aki a Magyarországgal diplomáciai kapcsolatokat fenntartó országban elismert, külföldi egyház, szerzetesrend ajánlásával rendelkezik, vállalja, hogy tanulmányai után hazatér és végzettségét, szakképzettségét ott kamatoztatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik