Belföld

Romániában akár 50 millió forintot is kaphatnának a veronai buszbalesetben meghalt gyermekek szülei

Akár 50 millió forintnak megfelelő sérelemdíjat is kaphatnának a veronai busztragédiában meghalt gyermekek szülei, ha Romániában vagy Csehországban élnének, viszont ehhez képest a magyar biztosító 6 millió forintot ajánlott nekik – erről beszélt az egyik szülőt képviselő ügyvéd az I/I Azurák Csabával című műsor felvételén a TV2-n. Az ügyvéd azt mondta, hogy korábban már Magyarországon is ítéltek meg magasabb, 12 millió forintos kártérítést. Az érintett szülő azt mondta, hogy sok méltánytalanság érte őket az utóbbi 4 hónapban.

Gyakorlatomban már volt olyan, hogy 12 millió forintot ítéltek meg korábban nem vagyoni kártérítés jogcímén

– mondta az I/I Azurák Csabával című műsor felvételén Sipos Balázs Tihamér ügyvéd, aki a veronai busztragédia egyik áldozatának szüleit képviseli. Szerinte az a hatmillió forint, amit az ügyet kezelő biztosító a szülőknek nemrég felajánlott, a korábban, más balesetek esetén fizetett kártérítési összegekhez képest egy közepes összeg. Szerinte a Magyar Biztosítók Szövetsége sem mond igazat akkor, amikor azt állítja, hogy a 6 millió forintos kártérítés a magyar bírói gyakorlatban szokásos legmagasabb összeg.

Veronai buszbaleset: méltatlanul bánnak a hozzátartozókkal
A biztosító olyan összeget utalt ki, amit nem fogadtak el a családtagok. Szendrei Mónika a lányát veszítette el a balesetben, szerinte a külügy nem tartja velük a kapcsolatot, Balog Zoltán szavai pedig felháborítók.

A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője szerint viszont a 6 millió forint az a korábbi bírói gyakorlatban alkalmazott összegek felső határához közelít. Arra a felvetésre, hogy Sipos Balázs Tihamér szerint fizettek már korábban Magyarországon is 12 millió forintos nem vagyoni kártérítést, azt mondta: “ez valami félreértés lehet”. Szerinte egyébként a biztosítók kiemelten kezelik a veronai buszbaleset ügyét, és korrektül járnak el a sérelemdíjak kifizetésekor is.

Sipos Balázs Tihamér szerint az olasz jog szerint ügyfelének akár 120 millió forintos kártérítés is járhatna, de még a Magyarországhoz hasonló gazdasággal rendelkező államokban is magasabb összeget fizetnének a biztosítók.

Ha nem is az olasz jogot vesszük alapul, hanem adott esetben mondjuk Csehországot vagy Romániát, mindkét országban 30 és 50 millió forint közötti ez az összeg, amit hasonló esetekben megítélnek

– mondta.

Szendrei Mónika szerint a felajánlott 6 millió forintos kártérítési összeg nem méltó a baleset áldozatainak emlékéhez. “Az itt maradt testvérek miatt is, és a hátramaradottak miatt, amihez a gyermekeinknek joga van, azt mindenképpen meg kellene kapnia a családoknak” – mondta a TV2 stúdiójában a balesetben meghalt Eszter édesanyja. Arról is beszélt, hogy a biztosító által felajánlott alacsony összeg csak az egyik az őket ért méltánytalanságok sorában. “A legfontosabb az a felelősségvállalás. Amit mi szeretnénk tudni, hogy például a busztársaság vezetője miért nem áll bele a felelősség elvállalásába”- mondta.

Azon is megdöbbentek, hogy Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője nemrég azt mondta: a veronai buszbaleset nem iskolai rendezvény keretében következett be, ezért a KLIK nem tud fellépni a károsultak nevében.

Valamennyien megdöbbentünk ezen a kijelentésen. Azt gondolom, hogy teljesen méltatlan a gyerekek emlékéhez egy ilyen kijelentést tenni, hiszen iskolaidőben történt a baleset, az iskola szervezte, a tanároknak adtuk át a gyerekeket.Tehát egyáltalán nem értjük ennek a kijelentésnek az alapját

– mondta Szendrei Mónika a műsor felvételén.

Sipos Balázs Tihamér ügyvéd arról is beszámolt, hogy az olasz hatóságok elküldték Magyarországra a vizsgálati anyagokat, azok fordítása jelenleg is zajlik. Az ügyvéd azt mondta, hogy az iratok megismerése után kiderülhet, hogy a Verona közelében futó autópálya fenntartójának van-e a felelőssége a balesetben. Ha van, akkor tőlük követelik majd a kártérítést – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik