Belföld

Huszonegy év után fogták el a kiskunfélegyházi gyilkost

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 06. 01. 09:16

Egy huszonegy évvel ezelőtti, kiskunfélegyházi gyilkosság gyanúsítottját fogták el Spanyolországban a helyi hatóságok. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól csütörtökön megtudtuk:  a most 40 éves román férfira március 24-én csaptak le a külföldi egyenruhások, kedden pedig a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ emberei Magyarországra hozták.

A gyilkosság 1996. szeptember 21-én történt Kiskunfélegyházán, egy Szegedi úti lakásban. Az áldozatot – egy 37 éves férfit – több késszúrással ölték meg, a támadó arany ékszereket vitt el a helyszínről.  A helyszínen rögzítettek DNS-mintákat, amelyek segítségével most – a technikai eszközök és lehetőségek fejlődése miatt – sikerült azonosítani. A férfi ellen március 16-án kiadták az elfogatóparancsot és nyolc nappal később – ahogy azt fent írtuk – el is  kapták külföldön.

A gyanúsított jelenleg őrizetben van és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Az ítélőtábla éppen múlt héten ítélt el jogerősen egy férfit, mert – ugyancsak 1996-ban – megölt két embert Újpesten: anyát és hétéves kisfiát. Őt 19 év után kapták el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Akasztó, 1999. augusztus 2.
Stadler József akasztói vállalkozó áll stadionja gyepén szabadlábra helyezése után. A vállalkozó szabadulása óta üzleti ügyeinek újraindításával és a stadion gazdaságos működtetési feltételeinek megteremtésével tölti az idejét.
MTI Fotó: Újvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.