Belföld

Gyurcsány: Botka László az MSZP utolsó reménye

Interjút adott Gyurcsány Ferenc az ATV-nek. Beszélt arról, hogy még nem tudja Botka alkalmas-e miniszterelnöknek vagy nem, mindenesetre komoly gondjai vannak azzal a stílussal, amit az utóbbi időben az MSZP elnökjelöltje képvisel. Szerinte az MSZP és a DK szavazói összefogást akarnak, és a józan ész is ezt diktálja. Sőt, szerinte még MSZP-s politikusok többsége is azt mondja, hogy külön listák legyenek 2018-ban, az egyéni körzetekben pedig megállapodás szerint a legjobb jelöltek a DK-val.

Botkáról így nyilatkozott:

Szerintem Botka László az MSZP utolsó reménye. Aki most 19-re lapot húzott. Vagy igaza lesz ennek a stratégiának, hogy az MSZP-t teszi a kizárólagos képviselőjévé ennek az oldalnak, és akkor a Laci nyerni fog és nekem nem volt igazam meg a Demokratikus Koalíciónak, meg azoknak a kis pártoknak, akikről mandátumvadászként beszél: az Együttnek, a Párbeszédnek, a többieknek. Vagy pedig ő lesz a végső sírásó, és amikor ezt elkezdik majd érezni az MSZP támogatói, akkor két dolog fog történni: ők a korábbinál nagyobb nyomást mernek majd gyakorolni Botkára. Másrészt a többiek – köztük a DK –, jobban érezni fogja, hogy más lett a felelőssége ebben a megállapodásban, és ezzel a felelősséggel élni fog.

 

Botka szerint Gyurcsánnyal nem lehet leváltani a kormányt
A DK elnöke szerint ez nem tárgyalás, hanem diktátum.

Arról, hogy Botka nem akar vele tárgyalni, ezt mondta:

Ha János Károly spanyol királynak nem volt snassz Gyurcsánnyal tárgyalni, ha Merkelnek nem volt snassz, ha Sárközynek nem volt snassz…

Abban pedig egészen biztos, hogy Botka egyedül nem képes legyőzni Orbánt. A közeljövőben “szép” levelet is ír Gyurcsány az MSZP politikusának.

A Gyurcsány-jelenségről:

Hogy Gyurcsány erős, ellentétes érzelmeket vált ki, mint ahogyan Orbán Viktor is, mert erős karakterek. Erősen kötődnek hozzá a választók és erősen elutasítják bizonyos választók. Mivel a Fidesz nagyobb párt, mint a DK, Orbánt többen kedvelik, mint ahányan elutasítják.

Orbán Viktor úgynevezett svájci tranzakcióinak és bankszámláinak esetleges kiszivárogtatásával kapcsolatban azt mondta:

A legrosszabb, ami velem történhet – ha, mondjuk egy orosz provokációval állunk szemben –, hogy kiderül négy hónap múlva, hogy Gyurcsánynak nem nyilvános kapcsolata van az orosz szolgálatokkal. Akkor vagyunk igazán nagy bajban. Vagy még rosszabb, hogyha ki fog derülni, hogy fideszes provokáció…

Tárgyalt valakivel, akinek nem tudja hitelesen a személyazonosságát, csak azt sejti róla, hogy orosz. Az illetőt pedig azért nem hívja fel, mert ő áll vele kapcsolatban, és nem Gyurcsány vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik