Belföld

Utcára vonultak a mentők Budapesten

Korábban megírtuk, a mentőápolókat plusz 100-120 ezer forinttal, a mentőtiszteket 170-220 ezer forinttal hitegették, ehhez képest a kormány jövőre 10, négy év alatt pedig összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a területen.

A mentőknél ez volt az utolsó csepp a pohárban, ezért szerdán a mentőszolgálat épülete elé vonultak demonstrálni.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Varga Gergely aktivista a 24.hu-nak elmondta, szerinte a mentősök bérezése és munkakörülménye gyötrelmes. Megjegyezte, azért dolgoznak ilyen kevesen, mert megfélemlítik őket és ezáltal kiszolgáltatottá válnak.

A tüntetésen nagyjából pár száz fő jelent meg, ami nem nevezhető kritikus tömegnek. Varga ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, ennek több oka is van: egyrészt sokan nem kaptak szabadnapot, másrészt a délután két órás kezdési időpont túl korai a munkavállalóknak.

A demonstrációt politikamentesnek hirdették meg, de jelen van például Szabó Tímea, a PM társelnöke is.

Kollégánk beszélt egy vidéki mentőssel, akinek kölcsön kellett kérnie, hogy felutazzon a fővárosba, mert hónap végére már nem maradt a fizetéséből.

 

A helyszínről élőben jelentkeztünk a Facebookon, a tudósítást alább teljes egészében megtekinthetik.

Mindeközben Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, a kormány elkötelezett az egészségügy helyzetének javítása iránt, de néhányan szeretnék lerombolni az ágazat és az érdekképviseletek másfél éves munkáját

Mint mondta, 26 hónap alatt négy lépcsőben, 67 százalékkal emelkedik a mentődolgozók teljes jövedelme. Ő nem tud olyan problémáról, amely ezen kormány regnálása alatt jött volna létre, de nem tudja egy lépéssel megoldani az elmúlt 25 év minden baját.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója azt mondta, az nem lehet kérdéses, hogy a mentődolgozók bérét emelni kell.

Galéria
Fotó: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik