Belföld

Orbán is belengette a panelházak visszabontását

A kérdés nem az, hogy technikailag hogyan oldják meg, hanem az, hogy mi lesz a lakókkal.

Lázár János után Orbán Viktor is felvetette, hogy a tízemeletes panelházak felsőbb szintjeinek visszabontásával tegyék élhetővé a lakótelepeket, de a világban kevés helyen próbálkoztak ezzel a módszerrel – derül ki a hvg.hu riportjából.

A panelek visszabontásáról a miniszterelnök a múlt pénteken, hódmezővásárhelyi látogatásán beszélt, de egy évvel ezelőtt a város korábbi polgármestere, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is szóba hozta a dolgot. Orbán most annyit mondott: ha az érintett lakók beleegyeznek, Hódmezővásárhelyen próbálhatják ki ezt a megoldást.

A kérdés nem is elsősorban az, hogy technikailag hogyan valósul ez meg, hanem az, hogy mi lesz azokkal, akik így elveszítik eddigi lakásaikat. Eltér István, a Magyar Építészkamara alelnöke azt mondta, szükség van arra, hogy az állam végigkísérje a folyamatot, biztosítson átmeneti, vagy akár állandó lakást a lebontott helyett.

A szakértő a visszabontást legfeljebb elszigetelt helyeken, szabadon álló épületeknél tartja elképzelhetőnek, de nem azért, mert kockázatos lenne – Eltér szerint ez a munka az építésnél is biztonságosabb lehet. Az egykori NDK több városában is volt példa visszabontásra, bár a házak ritkítása jellemzőbb volt. Kelet-Berlin marzahni lakótelepén az épületeket különböző szintekig bontották vissza, majd új tetőt, homlokzatot, teraszokat kaptak, és átjárókat is építettek a házak közé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik