Budapest, 2017. március 16.
Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje a Kispesti Centrum Áruház parkolójában tartott sajtótájékoztatóján 2017. március 16-án. Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Belföld

Feljelentették Botka László titkárnőjét

24.hu
24.hu

2017. 05. 31. 12:07

Hamis vád gyanúja miatt feljelentést tett Botka László (MSZP) szegedi polgármester titkárnője ellen Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, aki szerint a szegedi polgármester érintettségét is vizsgálni kell.

Az ügy előzményeiről az ügyvezető szerdai szegedi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tavaly május 17-én a Cserepes sori piacon árusító kereskedők képviselőjeként kívánt petíciót átadni Botka Lászlónak.

Az esetről kiadott rendőrségi közlemény szerint a szegedi városházára bemenve megfogta és ellökte a polgármester titkárnőjét, és ezzel garázdaságot követett el.

Szabó Bálint úgy fogalmazott, egy év kellett ahhoz, hogy “bizonyítékokkal alátámasztva kiderüljön az igazság”: a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletével felmentette a garázdaság vádja alól.

Az ügyvezető szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy Botka László titkárnője hamisan vádolta meg őt a garázdaság bűncselekményével, és ez alapján indult eljárás ellene. Ezért a titkárnő ellen szerdán reggel feljelentést tett a Csongrád Megyei Főügyészségen, és azt kérte, hogy “a megrengett szegedi közbizalom helyreállítása érdekében” induljon büntetőeljárás.

A cégvezető azt állította, nem a titkárnő találta ki mit mondjon, felbujtója volt.

Az, hogy ez a személy a városházán keresendő vagy a városi vagy a megyei rendőrség alkalmazottai körében, az illetékes nyomozóhatóságnak kell eldöntenie

– tette hozzá.

Szabó Bálint kérte, az ügyészség kifejezetten vizsgálják meg Botka László személyes érintettségét is. Hozzátette: a szegedi polgármesternek

lassan nem marad olyan közvetlen munkatársa, aki valamilyen bűncselekményben nem lenne érintett.

Az ügyvezető kitért arra is, Botka László egyetlen a károsultak általa képviselt csoportjával sem volt hajlandó tárgyalni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERLIN, GERMANY - MAY 03:  Abdulrahman Mohamed, a Syrian refugee, carries pieces of furniture as he helps a friend move out of a shelter for refugees and migrants in Marienfelde district to an apartment in the city as other shelter residents walk past on May 3, 2017 in Berlin, Germany. The shelter currently houses approximately 450 people, the majority of whom are still waiting for their asylum applications to be processed. Most of the residents come from countries including Syria, Iraq, Afghanistan and Iran, as well as Lebanon, Turkey and Chechnya, and half of them are under 18, as the shelter only admits families. Most of the children go to local schools and German has become their common language. Germany took in over one million refugees and migrants between 2015 and 2016.  (Photo by Sean Gallup/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.