Belföld

Kivették a 166 milliós osztalékot cégükből Rákay Philipék

Rákay Philip (rákay philip)
Rákay Philip (rákay philip)

166 millió 267 ezer 421 forint nyeresége keletkezett Rákay Phillip cégének és pontosan ennyit ki is vettek osztalékként – írja a 444.

Az SD & Watson 40 százaléka a tévésé, 30 százalék a TV2-nél egykor tanácsadóként dolgozó Pindroch Ferenc BB & P nevű cégéé, a maradék 30 százalék pedig egy ügyvédé. Mivel ilyen arányban osztoznak az osztalékon, így az MTV korábbi intendánsának, Rákay-nak 66 millió jutott.

rákay philip, szijjártó péter (rákay philip, szijjártó péter)
Hatmilliárdos állami segítséget kapott a cég, amelynek igazgatóságában Rákay Philip ül
A korábbi zenei műsorvezető leigazolásának nagyon jó oka volt, most megtudhatja Ön is!

Frissítés: Cikkünk megjelenése után Pindroch Ferenc levelet írt, miszerint – az eredeti 444-es és így a mi cikkünkkel is ellentétben – már nem dolgozik a TV2-nél, továbbá már Rákay Philip sem az MTV intendánsa – ezt javítottuk. Pindroch levelében azt jelezte, hogy “azt a megtévesztő látszatot keltettük, hogy a nevezett személyek résztulajdonában álló SD & Watson Consulting Zrt. a kormányhoz, állami cégekhez vagy a kormánypárti médiához kötődne. Ezzel szemben az igazság az, hogy a cég semmiféle állami eredetű bevétellel nem rendelkezik, nincs állami megbízása, közpénzt nem kezel. Az SD & Watson Consulting Zrt. bevétele teljes egészében a piacról származik, szerződéses partnerei megbecsült nemzetközi tőzsdei vállalkozások. A cég mindenben a törvényeknek megfelelően működik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik