Belföld

Egértetem és több éve lejárt alapanyagok egy budapesti étteremben

Közel 90 kg alapanyag, félkész- és késztermék forgalomból történő kivonását és a melegkonyhás tevékenység felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy budapesti étteremben.

A vendéglátóhely raktárában több éve lejárt és egérrágta alapanyagokat is találtak az ellenőrök.

A budapesti étterem több ponton is megsértette az előírásokat. A húselőkészítőben található hűtőben például együtt tárolták a nyers húst és a fedetlen készételeket, a főzőtér hűtőiben pedig vegyesen tartottak alapanyagokat, félkész és késztermékeket. Ezek nagy része ráadásul jelöletlen, így nem nyomon követhető volt.

Voltak alapanyagok, amik 2015-ben, illetve 2016-ban lejártak, de az ellenőrzés során

a szakemberek találtak 2012-es minőségmegőrzési idejű fagyasztott garnélarákot is,

valamint a szárazáruraktárban egérrágta élelmiszereket és egy egértetemet.

Az egység minden helyisége és berendezése erősen szennyezett, takarítatlan volt. A mosogatómedencéket nem lehetett használni. Az üzemi és a fogyasztói edények, valamint az előkészítőkben használt eszközök mosogatása egy helyen, fertőtlenítő hatású mosogatószer nélkül történt.

A hatóság 37 tétel, összesen 87,367 kg mennyiségű alapanyag, félkész-, illetve késztermék forgalomból történő kivonását, valamint – az elfogadhatatlan higiéniai körülmények miatt – az étterem melegkonyhás tevékenységének felfüggesztését rendelte el.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható. A vendéglátó egység a tevékenységét csak az ismételt helyszíni ellenőrzést követően folytathatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik