Belföld

Megérkezett a magyar kormány válasza CEU-ügyben

Az Európai Bizottság „érzi az ügy sürgősségét”.

Az Európai Bizottság megkapta a magyar kormány válaszát a felsőoktatási törvény módosításának ügyében küldött hivatalos felszólító levélre, és alaposan górcső alá veszi azt – közölte a Bruxinfo érdeklődésére Margarítisz Szkínász, a testület szóvivője.

Szkínász egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy a magyar kormány alapjában elutasította volna az Európai Bizottság jogi érvelését. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor a múlt héten azt mondta a Kormányinfón, hogy a testület egyetlen pontot sem hozott fel, ami miatt módosítani kellene a törvényt.

Az Európai Bizottság a szokásos két hónap helyett csak egy hónapot adott a magyar kormánynak a válaszra, amit források szerint elsősorban a Közép-európai Egyetem (CEU) jövője feletti aggodalom indokolt. Bár a testületet nem kötik határidők a kötelezettségszegési eljárásban, a Bruxinfo egy forrása azt mondta: „érzik az ügy sürgősségét”.

Az eljárás formailag nem a CEU-ról, hanem a felsőoktatási törvény azon rendelkezéseiről szól, amelyek vélhetően nem egyeztethetők össze az uniós joggal. Ha a felek hosszú távon kitartanak érveik mellett, a Bizottság az Európai Bíróság elé viheti az ügyet, ám a CEU rektora szerint legkésőbb a törvény októberi hatályba lépéséig tisztában kell lenniük a helyzettel, hogy január 1-től meghirdethessék az új diákoknak a kurzusokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik