Nagyvilág

Trumpra vár mindenki a G7-csúcs után

A zárónyilatkozatból kimaradt a klímamegállapodás, a menedékkérők jogainak elismerése mellett a határellenőrzés szuverén jogát hangsúlyozták.

A G7-csoport taorminai csúcstalálkozójának szombati zárónyilatkozata a menedékkérők jogainak elismerésével együtt azt is hangsúlyozza, hogy az államok szuverén joga a saját határaik ellenőrzése. A párizsi klímaegyezmény kérdésében megállapodás nélkül zajlott a tanácskozás.

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök a pénteken elfogadott terrorizmusellenes nyilatkozatot nevezte a csúcs legfontosabb eredményének. Azt mondta, ezen kívül kisebb eredmények születtek, például az a G7-es program, ami fiatal afrikai vállalkozók képzését célozza.

Gentiloni azt mondta, a klímaegyezmény kérdésében hat állam egyetértett, az USA még nem foglalt állást. Úgy fogalmazott, halvány fogalma sincs, hogy az amerikai fél mennyi idő alatt hozza meg döntését, de minden lehetséges eszközzel igyekeztek hatni az Egyesült Államokra. Kiemelték, hogy az éghajlatváltozás problémája nem kizárólag bolygónk jövőjéről szól, de rendkívüli gazdasági lehetőségeket is kínál, viszont az éghajlatváltozás a migrációval is kapcsoltban áll.

Az olasz miniszterelnök Trumpról úgy vélekedett, hogy ő egy párbeszédre nyitott, kíváncsi, tanulni kész, érdekes ember, akit elsősorban az Afrikáról tartott panelbeszélgetés érdekelt.

Azt viszont korábban már megírtuk, hogy Angela Merkel egyáltalán nem volt elégedett Trump hozzáállásával, az Egyesült Államok szerinte teljesen elszigetelődött a vitában, elutasította, hogy elkötelezze magát a párizsi klímamegállapodás végrehajtása mellett.

Trump egy Twitter-bejegyzésben közölte, hogy jövő héten hozza meg végleges döntését a párizsi klímamegállapodásról.

A G7-csúcs hatoldalas, 39 pontos zárónyilatkozata sürgős, minden érintett fél bevonásával zajló párbeszédet szorgalmaz Líbiával, valamint az Iszlám Állam uralta szíriai városok felszabadítása ügyében. A szíriai válság megoldása érdekében Oroszország és Irán nyomásgyakorlását szorgalmazza. A dokumentum újabb korlátozásokat helyez kilátásba Oroszországgal szemben arra az esetre, ha továbbra is megsérti a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről szóló minszki megállapodásokat, Észak-Koreát pedig felszólítja, hogy hagyjon fel a nukleáris fenyegetéssel.

A nyilatkozat kimondja, hogy a menekülteket hazájuk közelében kell támogatni, hogy oda biztonságban visszatérhessenek. A menedékkérők jogainak tiszteletben tartását szorgalmazza, ezzel együtt elismeri az államok szuverén jogát határaik ellenőrzésében.

Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatóján kijelentette, néhány héttel ezelőtt még mindenki azt hitte, az Egyesült Államok végleg nemet mond a párizsi klímaegyezményre, de a mostani G7-csúcs után úgy érzi, a nézetkülönbségeket még csökkenteni lehet.

Délután a taorminai csúcstalálkozó helyszínétől délre, Giardini-Naxos település tengerpartján „NO G7” jelszóval kezdődött a hetek politikája elleni tüntetés, amelyen egy-kétezer ember vett részt a hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedései közepette. A megmozdulás később a globalizációellenes tiltakozók egy része és a rendőrség közötti összetűzésbe torkollott. Húsz-harminc, kommunista zászlókat lengető maszkos tüntető a beszámolók szerint szidalmazni kezdte a sorfalat álló rendfenntartókat, majd nekirontott a rendőröknek, akik könnygáz bevetésével válaszoltak. A rend negyed órán belül helyre állt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik