Belföld

Botka: Hé, fideszes főbetyárok, eljött az idő

Miniszterelnök-jelöltet választott ma az MSZP kongresszusa, méghozzá 96 százalékos többséggel. Botka László szerint 2018-ban az a kérdés: vagy ő, vagy Orbán. Molnár Gyula szerint meg az, hogy: Orbán vagy Európa.

Egyetlen aspiránsa volt ma délelőtt a miniszterelnök-jelöltségre az MSZP-nek, Botka László, így aztán nem meglepő, hogy:

Botka kapta a felhatalmazást nekiugrani Orbán torkának, méghozzá 96 százalékos többséggel.

A nagy feladathoz Botkának először a saját pártjában kell rendet vágnia, majd az úgynevezett demokratikus ellenzéki oldalon (parlamenti ellenzék mínusz Jobbik) valami egységfélét, vagy legalábbis koordinációt kovácsolnia. S aztán jöhet Orbán.

Botka eleve kemény feltételeket szabott. Ahogy portálunknak februárban adott interjújában is elmondta, akkor vállalja a megmérettetést, ha a bal elfogadja, hogy új baloldali politikát hirdetnek, közös baloldali listát állítanak, valamint a százhat egyéni választókerületben nem előválasztással, hanem megegyezéssel kijelölt közös ellenzéki induljon.

A mai napot délelőtt tízkor, zárt ülésen kezdte az élcsapat: a négyszáz küldött elfogadta a párt zárszámadását, aztán meghallgatta Hiller István választmányi elnök “programtéziseit”.

A délutáni, nyilvános etapban előbb Molnár Gyula pártelnök, majd Botka László beszélt.

Molnár Gyula a testtömegnövelés fölöslegességéről

Molnár Gyula azzal kezdi, hogy köszönti “a szabad és a kevésbé szabad sajtó képviselőit”. A pártelnök szerint “kézzel tapintható az erő és a lelkesedés és a várakozás, a következő mondat viszont az, hogy csak el ne szúrjátok”.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Molnár válasza:

Mindent meg fogunk tenni, és nem fogjuk elszúrni… 2018-ban leváltjuk a Fideszt.

Magyarország egyetlen problémája, így Molnár, Orbán Viktor maga.

A kampány (egyik) tételmondata is elhangzik.

A 2018-as választás tétje: Orbán Viktor vagy Európa.

Molnár Gyula üzen a többi ellenzékinek:

Nem kell több testtömeget növelő, egyébként szimpatikus akció, nem kell több népszavazás, egyetlen választást kell megnyerni, mégpedig jövő tavasszal az országgyűlésit.

Elhangzik pár tapsértékű ferdítés. Íme egy:

Nem az a kérdés, hogy mit tesznek mások az Orbán-rendszer lebontásáért, hanem az, hogy te mit teszel érte.

És még egy:

Aki nincs velük, az velünk van.

Molnár szól arról, hogy az MSZP, ha kell, lemond “előjogokról, programpontokról, körzetekről, de csak azok javára, akik célja 2018-ban a győzelem, csak azokkal, akik 2018-ban két vállra tudják fektetni a Fidesz-hatalmat”.

Beszéde finisében némi névelemzésbe fut bele: “a Gyula jelentése fáklya, a Lászlóé pedig hatalom és dicsőség”; a pártelnök természetesen készen áll vezetni a csapatot, hogy hatalom legyen a vége.

Botka: Hé, fideszes főbetyárok, eljött az idő, amikor visszaköveteljük tőletek az országot!

Botka őszinteséget ígér, meg azt, hogy „amit vállalok, azt tűzön-vízen keresztül viszem”.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Könnyen emészthető mondatokat ácsol.

Úgymint:

  • Olyan országot akarok építeni, ahol a kisember is ember, ahol a tolvajokat és gazembereket bilincsben viszik el.
  • Adjuk vissza az országot a népnek!
  • Orbán Viktor a nemzet legnagyobb árokásója… Putyinnak adja el a hazát.
  • Hé, fideszes főbetyárok, eljött az idő, amikor visszaköveteljük tőletek az országot!
  • Romba döntöttétek az országot, s nekünk kell újjáépítenünk.
  • Magyarország a többségé, a mienk és vissza is vesszük.

Botka szerint a magyar emberek elveszítették büszkeségüket, szabadságukat és reményüket, hogy egyről a kettőre juthatnak, ha nem is ők, legalább az unokáik; Orbán elhitette, hogy leválthatatlan. Sőt:

A Fidesz a huszonegyedik század legnagyobb nemzetgyilkosa.

Botka László úgy éli meg, ő most reményt kínál, ebből sarjad az a gondolata is, hogy “a remény igen szapora jószág”.

Nemzettektonika

Székely nagyapjáról beszél, aki „arra tanított, nem szabad gyűlölködnünk… és én nem is tudom gyűlölni politikai ellenfeleimet, még akkor sem, ha kígyót-békát kiabálnak rám; elég volt a gyűlölködésből”.

Botka szerint a balos magyar és a jobbos magyar is magyar, nála a gazdagok és a szegények között húzódik a törésvonal.

A vagyoni különbségeket, a szegények terheit csökkenteni kell.

Ennek érdekében:

  • a minimálbért adómentesé tennék
  • felszabadítanák a közmunkásokat
  • újraírnák a munka törvénykönyvét: egyenlő munkáért egyenlő képzettséggel a nők is egyenlő bért kapjanak
  • bevezetnék a megélhetési minimumot: mindenkinek emberhez méltó lakhatás, tisztességes egészségügyi ellátás jár.
Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Érkezik sporthasonlat is:

Magyarország nem fociban, hanem rákos megbetegedésben Európa-bajnok… És Európa-bajnokok vagyunk áfában is.

Botka diagnosztizál:

  • sereghajtók vagyunk egyetemi autonómiában
  • félmillió gyereket nevelnek nyomorban
  • 171 ember fagyott meg idén télen
  • kétmillió ember nem tudja befizetni a számláit.

Vasfüggöny és lábtörlő és Trianon

Úgy érzi:

Az elégedetlenek tábora megtelt, a kérdés, mikor szabadítjuk meg a nemzetet a Fidesztől.

Az orosz befolyásból kinövő vasfüggönyt vizionál, s azt kérdi: ismét orosz gyarmat akarunk lenni?

Ha a szociké lesz a hatalom, állítja, “nem leszünk Putyin lábtörlői”.

Az unió kapcsán azzal jön, a közösség legerősebbjei, a németek és a franciák is látják:

Orbán nemcsak feszegeti a határokat, hanem le is akarja zárni azokat.

Attól tart, Orbán, ha a jelenlegieknél is jelentősebb konfliktusba kerül Brüsszellel, a szövetségeseink helyett Putyinhoz rohan majd, ami “akkora bűn lenne, mint Trianon”.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Ráülve a minapi, Magyarországot elítélő EP-határozatra, bejelenti, miniszterelnök-jelöltként első hivatalos útja Brüsszelbe vezet majd, hogy “világossá tegye, Magyarország az unió tagja kíván maradni”.

Nem szerelem

Botka nem hisz a közvélemény-kutatásoknak, nem hiszi a Fidesz többségét, és mivel érzékelia, hogy Orbán törzsközönsége stabil, magas választási részvételre hajt.

Üzen a civil mozgalmaknak:

Nem szerelmet választunk, nem örök hűséget fogadunk, oda kell állni valamelyik párt és valamelyik politikus mögé.

Íme néhány, az aktivizálást célzó mondat:

  • Nem elég, ha én felszántom a pályát, nem elég, ha a legjobb kormányprogramot is teszem le az asztalra, ki kell menni az utcára, el kell mondani mindenkinek, hogy van remény, van más választás.
  • Aki elégedett azzal, ami van, az szavazzon Orbánra, aki elégedetlen, szavazzon Botkára.
  • 2018 egyetlen kérdése: Orbán vagy Botka.

Azt mondja, azért állt bele a küzdelembe, mert megelégelte az ellenzék tehetetlenségét. Meg azt is mondja, nem érdemes kegyelemben reménykedni, Orbánék minden ellenfelüket levadásszák, mindenki sorra kerül, vagyis nincs értelme lapítani:

Aki ma a homokba dugja a fejét, az holnap már nem tudja onnan kihúzni azt.

Úgy véli, tán 2018 az utolsó lehetőség Orbán leváltására.

Tapsot arat, hogy “sem 2018 előtt, sem 2018 után nincs mutyi a Fidesszel”.

Ha győzünk. Ha

A megalkuvás nélküli szlogenesítés produkál pár fura fordulatot, például:

Nem azért akarok győzni, mert könnyű, hanem mert nehéz.

Az utolsó percek a “ha győzünk” jegyében araszol a csúcspontig, olyan ritmusban, hogy csak minden második tételt tudunk lejegyezni:

  • ha győzünk, visszaállítjuk a tankönyvválasztás szabadságát
  • ha győzünk, visszaállítjuk az egyetemi autonómiát, elzavarjuk a fideszes kancellárokat
  • ha győzünk, a megújuló energiát fogjuk előnyben részesíteni, nem a Roszatomot
  • ha győzünk, bérlakásprogramot indítunk
  • ha győzünk, duplájára emeljük a nyugdíjminimumot
  • ha győzünk, visszaadjuk a tizenharmadik havi nyugdíjat
  • ha győzünk, Magyarország újra köztársaság lesz
  • ha győzünk, bérplafont vezetünk be a közszférában
  • ha győzünk, a nőket egyenrangú állampolgárokká tesszük
  • ha győzünk, megtisztítjuk az ügyészséget, bilincs vár a tolvajokra és a nemzetgyilkosokra
  • ha győzünk, mindannyian kiabálhatjuk a Hősök terén, hogy ruszkik haza
  • ha győzünk, szeretet és szolidaritás uralkodik majd szerte a honban.
Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Botka utolsó mondata legyen tudósításunk utolsó sora is:

Éljen Magyarország, éljenek a demokraták, győzzenek az elégedetlenek!

És van egy még utolsóbb mondat is, egy hazainduló szoci szól oda elvtársnak így:

Na, megint jól odavertünk az imperialistáknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik