Belföld

Hagyta, hogy magatehetetlen anyja meghaljon egy üres lakásban

Különös kegyetlenséggel,  védekezésre képtelen személy  sérelmére elkövetett emberölés bűntette – ezért állítottak bíróság elé egy férfit, aki hónapokig embertelen körülmények között tartotta, végül pedig hagyta meghalni saját édesanyját. Az ügyet csütörtökön kezdte tárgyalni a Miskolci Törvényszék.

A vádirat szerint a a férfi 2009-ben költözött oda szülőjéhez és ott is maradt az asszony haláláig, 2015 júniusáig. A vádlottnak anyja nyugdíja jelentette az állandó bevételi forrást, egyébként alkalmi munkákat vállalt.

A nő vérnyomása magas volt, de 2006-tól nem szedte a gyógyszereit, 2011-től pedig már orvoshoz sem járt. Később kiderült, hogy Alzheimer-kórban szenved, emiatt a férfi nem engedte neki, hogy ellássa a ház körüli teendőket.

Az asszony egészsége 2015 elejétől súlyosan romlani kezdett, májusra már olyannyira legyengült, hogy nem tudott önállóan enni, tisztálkodni. Az ágyból hónapokig nem kelt fel.

Gyermeke ennek ellenére nem gondoskodott róla és segítséget sem hívott.

A sértett halála előtt  néhány nappal a vádlott elment otthonról, a már önállóan enni sem tudó  sértettet magára hagyva, majd amikor visszatért, édesanyját már halva
találta

– tájékoztatott a Miskolci Törvényszéktől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik