Belföld

Sértődöttségből indult Bróker Marcsi 16 milliárdos csalási ügye

Ötvenhatezer oldal nyomozati anyag – ennyi gyűlt össze a Kun-Mediátor ügy kapcsán, amelyet nemrég zárt le a rendőrség vádemelési javaslattal. Sikkasztás, csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység és számvitel rendjének megsértése szerepel a bűnlajstromban. A D. Sándorné által okozott kár 16 millió forint.

A Zsaru magazin cikkéből kiderült,

az asszony lényegében sértődöttségből alapított saját céget, amelyen keresztül végül eltüntette a tetemes pénzt. 1999-ben ugyanis egy karcagi bank  fiókjának igazgatóhelyettese volt, és számított rá, hogy kinevezik vezetőnek. De nem nevezték.

Utazási irodája jól ment, sikereinek híre ment a megyében. Volt engedélye valutaváltásra, valószínűleg onnan jöhetett az ötlet, hogy az árfolyam-különbözetet kihasználva hasznot hajthat. Marcsika váltig állította, hogy mindent szabályszerűen csinált, de ebből a rendőrség szerint nem igaz semmi. A pénzt, amelyet befektetés céljából adtak neki, az irodai asztalának felső fiókjában rejtegette. Még csak hirdetnie sem kellett magát, szájhagyomány útján terjedt a magas, 17-21 százalékos kamat híre. ű

Kezdetben csak ajánlás útján lehetett vele üzletet kötni, mondta is a kuncsaftoknak, hogy ne reklámozzák. 814 embert sikerült így rávennie, hogy megbízzon benne.
Marcsika

    • ingatlanokat vett, köztük nyaralókat
    • értékes kocsikat
    • luxusnyaralásokra járt

A csőd 2015 tavaszán ütött be, több nagy brókercég összeomlásakor ugyanis megrendült a befektetők bizalma. A cikkből kiderül továbbá, hogy

Marcsika nem csak arra törekedett, hogy haszna legyen, népszerűségre is vágyott, sokszor hangoztatta, mennyire szerették őt.

Mint ismert, az asszonyt egy belizi üdülőparadicsomban fogták el tavaly év végén. December 16-án előzetes letartóztatásba került. Marcsika és védője fellebbezett, elsősorban azért, hogy az asszonyt helyezzék házi őrizetbe. A Szolnoki Törvényszék ezt soron kívül bírálta el néhány nappal karácsony előtt, és úgy döntött, a gyanúsított rács mögött marad.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

Egyszer már elszökött a hatóság elől és nemzetközi elfogatóparancsot kellett kiadni ellene, emellett ha szabadlábon hagynák, tartani kéne attól, hogy veszélyeztetné a bizonyítást – ezért került rács mögé. A kényszerintézkedést azóta már meghosszabbították.

A gyanú szerint az asszony a nő 1999 óta befektetési ígéretekkel 790 embert rövidített meg, összesen 12 milliárd 299 millió 662 ezer 580 forintot vett át. „A megalapozott gyanú tárgyát képező cselekmény alkalmasnak látszik kétrendbeli különösen jelentős kárt okozó csalás, 33 rendbeli különösen nagy, 309 rendbeli jelentős, 394 rendbeli nagyobb, 50 rendbeli kisebb és kétrendbeli szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás, valamint egyrendbeli jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettének megállapítására”

A büntetőeljárás egyébként 2015. áprilisában több sértett feljelentése után indult. A nő addigra külföldre szökött, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Olvasói sztorik