háziorvosi rendelés (Array)
Belföld

Ötmilliós pluszpénzt fizetett Vésztő, így lett háziorvosa

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 05. 24. 16:04

Korábban a témában:

Nem elégedett meg az állami pályázattal, hanem azon felül 5 millió forintos egyösszegű támogatást ajánlott a Békés megyei Vésztő annak a háziorvosnak, aki a városban vásárol praxist. Az egyébként nem mindennapi ajánlat eredményt is hozott, így a következő öt évre már biztosan be van töltve a város negyedik, egy éve üres praxisa – tudta meg a Magyar Nemzet.

A támogatást akkor kell visszafizetni a pályázónak, ha öt évnél rövidebb ideig dolgozik a praxisban. Molnár Sándor, Vésztő polgármestere a lapnak elmondta: márciusban egy fiatal orvos jelentkezett a pályázatra, és végül most, májusban kezdte meg a munkát. A háziorvos a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által kiírt, praxisjogvásárlásra vonatkozó pályázaton is nyert, így további milliókat tudott felhasználni.

A polgármester elmondta: nem tud arról, hogy máshol ilyen módon próbálták volna feltölteni az üres körzeteket. Vésztőn egyébként annak ellenére ajánlottak ekkora támogatást, hogy a négy háziorvosi körzetből háromban van állandó orvos. A településvezető hozzátette: nem tud arról, hogy más településeken is kiegészítő anyagi ösztönzéssel csábítanák magukhoz a háziorvosokat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

View through glass, night
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.