Belföld

Ha bekötötték volna magukat, túlélik a kiskunfélegyházi balesetet

A biztonsági öv használata megmentette volna mindkét férfi életét – ezt állapították meg szakértők a tavaly decemberi, Kiskunfélegyházi baleset kapcsán. A rendőrök a a nyomozást a napokban befejezték, az iratokat pedig megküldték az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal.

A tragédia december 27-én, éjjel, nem sokkal 3 óra előtt történt az 5302-es úton. A 36-os kilométernél a sofőr egy jobbra ívelő kanyarban nem megfelelően választotta meg a jármű sebességét, ezért a bal oldali forgalmi sávba, majd onnan a jobb oldali árokba sodródott, ahol egy fának ütközött. Az autó jobb első utasa egy 39 éves, valamint a jobb hátsó utasa egy 29 éves bogyiszlói férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A kocsi bal hátsó utasa, egy 19 éves bogyiszlói férfi könnyebben sérült, míg a sofőr súlyos állapotban került kórházba.

A 31 éves bogyiszlói férfi ellen folyt eljárás halálos közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik